7. AZ ÍRÁSBELISÉG ÉS A KIRÁLYI KANCELLÁRIA A KÖZÉPKORBAN
Az állandó oklevél-kiállító iroda, a kancellária csak III. Béla idejében alakult, aki általánossá tette az írásbeliség bevezetését. A kancellária eleinte annyit jelentett, hogy a király mellett egy klerikus ellátta az írásbeli teendőket és kiadta az okleveleket. Az oklevélkiadás megszaporodása következtében a kancelláriai teendőket többen látták el. Ezeknek a főnöke volt a kancellár, aki magasabb egyházi méltóságot kapott.
IV. Béla idejétől általánossá vált, hogy a kancellári tiszt magasabb egyházi méltósággal volt összekötve. Később a mindenkori esztergomi érsek volt a kancellár, az alkancellár pedig - aki a kancellária valóságos vezetését ellátta - a székesfehérvári káptalan feje, a prépost volt.
Az Anjou hatalomátvétel és stabilizáció során sor került a személyi állomány mellett a hivatalok felülbírálására is. Ezen túl, az oklevél kiállítás mellett a törvénykezés terén is beleszólást engednek a kancelláriának, nem beszélve a diplomáciában vállalt szerepéről, illetve a királyi döntés előkészítésben elfoglalt helyéről.
A differenciálódás során immáron végleg elvállnak egymástól a kancellária különböző alapokon nyugvó szervei és tisztei: a király nagypecsétjét őrző főkancellár a mindig az országban maradó nagy kancellária vezetője, a titkos pecsétet őrző titkos kancellár, aki a király közelében tartózkodó titkos kancellária vezetője.
Zsigmond alatt két pecsét volt használatban! Funkciójuk és hatáskörük lényegében változatlan maradt; a nagypecsétet továbbra is a királyi tanács örökérvényű döntéseinek érvényesítésére alkalmazták, míg a mindennapokra a titkos pecséttel ellátott iratok voltak jellemzőek. Mátyás a hatalom átvételekor meggyengült központi hatalmat, túlburjánzó igazgatási szférát, vészesen megerősödött főurakat és főpapokat talált. A kancellária utolsó nagyszabású reformjai a központi hatalom megerősödését célzó reform-sorozat alappilléreinek számítottak, melyek lassan, kompromisszumok árán mehettek csak végre.
A kancellária történetének utolsó szakasza, a Jagelló-kormányzat ideje. A kancellária volt ez időben a központi államszervezet legjobban kiépült része, II. Ulászló és II. Lajos alatt már újabb reformokra nem került sor.
A magyar kancelláriának néhány évszázados története három politikai tényező - az uralkodó, a főpapság, valamint a főurak - pillanatnyi erőviszonyainak megfelelően alakult. Valamennyi uralkodó reform kísérletei és azok lehetséges indokai is ezt látszanak alátámasztani. A kancellária
fejlődésében mutatkozó tendenciák azonban mindenképpen a mai fogalmainknak megfelelő központi államigazgatás kialakulása felé mutatnak, s ez az út megfelel az európai normáknak. Az intézmény a mai központi szervek legelső elődjének tekinthető; nem megfeledkezve arról, hogy Mohács miatt ebből keveset örökíthetett át a Habsburgok kormányzatába kerülve. Mindenesetre jól nyomon követhető az Anjouk óta erősödő hivatásos hivatalnokok térnyerése a kancellárián belül, illetve az egyház fokozatos, lassú elszakadása mind az intézmény vezetésétől, mind annak beosztottjaitól. Az elszakadás ellenére - más, európai országokhoz hasonlóan - az egyháznak oroszlánrésze volt magának az intézménynek a létrejöttében.
6. AZ EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI RENDISÉG
9.1. Európai rendiség
Az idők folyamán az egyes társadalmi csoportok között jelentős vagyoni különbségek jöttek létre, így az általuk élvezett jogok tekintetében is jelentős differenciák alakultak ki. Az azonos társadalmi csoporthoz tartozók örökletes kiváltságokkal, privilégiumokkal alkottak egy-egy rendet. A rendiség az azonos társadalmi csoporthoz tartozók számára azonos jogállást biztosító rendszer, a feudális társadalom egyik formája, egész Európában kialakult. Jellegében mindenhol hasonló, apró eltérések azonban lehetségesek.
9.2. Magyarországi rendiség
Főpapok rendje: általános kiváltságok illették meg azokat, akik a nyolc egyházi fokozat: ajtónálló, felolvasó, ördögűző, oltárszolga, alszerpap, szerpap, áldozópap, püspök - közül legalább egyet felvettek.
Általános kiváltságaik:
- teljes adómentesség
- teljes önkormányzat
- csak saját elöljáróiknak vannak alárendelve
- a privilégium fori. Az egyháziak perei általában egyházi bíróság elé tartoznak, de világi bíróságok járnak el birtokpereikben és a XV. századtól súlyosabb bűncselekményeik elbírálásában
- a perekben lelkiismereti tisztaságukra hivatkozva tett kijelentésük eskünek minősül
- fejvesztésre csak felségsértés, hűtlenség, gyilkosság és rablás miatt ítélhetők.
Főurak rendje (barones): világi nagybirtokosok, főurak alkotják. A királyi tanácsban való résztétel, az országgyűléseken való személyes megjelenés biztosítja számukra az ország ügyeibe való nagy súllyal történő beleszólást.
- magánhadsereget tarthattak
- megkapták a birtokaikon élő nép fölött az adószedési és bíráskodási jogkört.
Nemesek rendje: a XIII. sz. második felében előrehaladt a katonai uralkodó osztály kisebb
birtokos elemeinek, a közvetlenül az uralkodó szolgálatában álló királyi servienseknek és a várjobbágyok felső rétegének összeolvadása. Zömmel belőlük alakult ki a nemesség, akik az egész földbirtokos réteg egyenjogúságának követelményével léptek fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése