64-65. KÖZIGAZGATÁS, KÖZIGAZGATÁSI JOG, A KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETÉNEK KORSZAKAI MO-ON 1848 UTÁN
A közigazgatás nagykorúvá válásához a polgári állam kialakulása teremtette meg a feltételeket. Alapfeltétele az állami tevékenységek differenciálódása, és az elméleti alapok kidolgozása volt. A 18. században közigazgatáson az állam tevékenységét, és az e célra létesített szerveket értették. Stein szerint a közigazgatás nem más, mint a tevékennyé váló alkotmány.
A közigazgatás a kormánynak, az egész államra kiterjedő, az állami célkitűzéseket valóra váltó apparátusa, és tevékenysége. Saját felelősséggel járó, önálló rendelkező tevékenység is, melynek kereteit a törvénynek való alárendeltség szabja meg.
A közigazgatási jog során keletkező jogviszonyokat rendező jogág, mely sajátos módszerekkel és jellemzőkkel bír. E különleges vonások a rendészeti tevékenység keretében jelennek meg a leghangsúlyosabban.
A rendészet, mint közigazgatási tevékenység a 14-15. század óta az államelmélet eleme volt, majd fogalma jelentős értelemmódosuláson ment keresztül. Jelentette először a rend és a közügyek jó állapotát, a teljes államigazgatást, az állami tevékenységek tagozódása nélkül.
A közigazgatás belső tagozódása, az egyes szakágak leválása módosított a rendészet fogalmán, mivel az addig egy kézben lévő közigazgatás és igazságszolgáltatás egységéből - némi autonómia kivívása után- az igazságszolgáltatás eltávolodása megkezdődött.
A rendészet kiszolgálta az abszolút centralizációra törekvő uralkodók elképzeléseit, az uralkodó pedig a társadalom tagjainak jólétét hitte javítani a lehető legteljesebb beavatkozás által. Így került egyre nagyobb terület rendeleti, törvényi szabályozás alá. Az uralkodó e törekvése vezetett a rendőrállam kialakulásához. Az abszolút hatalomnak a polgári átalakulás vetett gátat, lehetővé téve a közigazgatás helyének kijelölését az államigazgatás gépezetében. A törvényhozó, és végrehajtó hatalom közötti vonal erőteljes megrajzolása segített a fogalmi elhatárolásban is.
A közigazgatási jog
A közigazgatási jog a jognak az az ága, amelynek a közjogon belül feladata, hogy elhelyezze a törvények keretein belül a közigazgatás szervezetét, és szerveinek hatáskörét. Meghatározza azokat a szabályokat, melyek szerint a közigazgatás működik.
Feladata: kialakítani a közigazgatás szervezetét, kijelölni a szervezet irányítóit, és azokat, akik a feladatokat elvégzik, megállapítani a közigazgatási szervek hatáskörét, jogait, körvonalazni az emberek viszonyát a közhatalomhoz, szabályozni azt az eljárást, mely révén a közigazgatási szervek határozatot hoznak, és azokat végrehajtják.
Felosztása:
Általános rész: azok a jogszabályok tartoznak ide, melyek az általános közigazgatási szervezetek (minisztériumok, törvényhatóság) tevékenységét általánosságban szabályozzák, és a közszolgálatra, a közigazgatási eljárás általános rendjére vonatkoznak.
Különös rész: elkülönítetten ismerteti az egyes közigazgatási feladatokat, és az e feladatok megoldására szolgáló különleges eljárásokat. Ez a rész annyi fejezetre tagolódik, ahány feladata a közigazgatásnak van (pl. katonai, pénzügyi, ipari stb.)
A közigazgatási jog forrásai:
Elsősorban a törvény, mint az alanyi jogok kizárólagos szabályozója, de az életviszonyok gyors változása miatt a törvények kizárólagos szerepe megszűnt, és a végrehajtó hatalom által hozott általános érvényű jogszabályokkal, a rendeletekkel történt a szabályozás nagy része.
Kibocsátója szerint a rendelet lehetett:
- királyi, illetve kormányzói,
- miniszterelnök által kibocsátott
- miniszterek által jegyzett
(a hierarchia fentről lefelé!)
Tartalma szerint:
- végrehajtási (a törvénynek megfelelő végrehajtásról gondoskodott
- törvénypótló, törvény-kiegészítő (hiányzó törvények pótlása)
- szükségrendelet (az állam létérdekét közvetlenül fenyegető, sürgős veszély elhárítása érdekében hozott olyan ügyben hozott rendelet, melyet az alkotmány szerint csak törvény szabályozhatna).
A közigazgatási szervek rendeleteivel szemben a bíróságoknak törvény adtajoguk volt, hogy az eléjük kerülő konkrét ügyben megvizsgálják a rendelet törvényességét, és a törvénytelennek ítélt rendeletet ne alkalmazzák. A rendezett tanácsú városok, községek, és a köztisztviselők viszont nem mérlegelhették a rendeletek törvényességét.
A vármegyei közigazgatás helyreállítása
A kiegyezés egyik lényeges következménye volt az 1848-as állapotok visszahozatala az önkormányzati közigazgatásba, ami egyet jelentett a vármegyei közigazgatás helyreállításával. A polgári önkormányzat lényege azonban alapvetően ellentétes volt a feudális vármegye lényegével, mivel annak idején a vármegye a központi hatalommal való szembenállás porondja volt. A polgári önkormányzat azonban nem a szembenállást szolgálta, hanem a helyi feladatok hatékony megoldását volt hivatva szolgálni.
A két világháború közötti magyarországi kormányzatok még mindig a közigazgatás hatékonnyá tételéért küzdöttek, szinte reménytelenül. A modernizálás nem volt más, mint centralizációs törekvések sora. Ez, a helyi önkormányzatok jogkörét folyamatosan csökkentette. A kormányzat beavatkozási joga viszont egyre nőtt. Az 1942: 22. tc. már odáig ment, hogy kormánykinevezéssel töltötték be az önkormányzati tisztségeket. Az adminisztrációs tutela (közigazgatási gyámkodás) egyet jelentett a helyi szervezetek döntéseinek előzetes, kormányzati felülvizsgálatával.
A kivételes hatalom
A polgári állam közigazgatásának jellegzetes intézménye, melynek lényege, hogy kivételes, rendkívüli helyzetben a végrehajtó hatalom működőképességét biztosítandó rendkívüli - alkotmányos szempontból nem indokolt- döntéseket, intézkedéseket hozhat. Ezek az intézkedések az egyszerű korlátozástól a teljes jogmegvonásig terjedtek, a végrehajtó hatalom jogkörének bővítésével, a bíróságok hatalmának fokozásával. Pl. az 1912: 63. tc. szerint a végrehajtó hatalom rendkívüli jogalkotói, jogfelfüggesztői jogkört szerezhet. A szervezeti centralizáció értelmében a központi tisztségviselőket felhatalmazta azzal a jogkörrel, hogy beleavatkozhassanak a helyi közigazgatásba. Ezen kívül rendszeres voltak az idegenrendészeti megszorítások, személyellenőrzések, a lakosság mozgásszabadságának korlátozása, az ármaximalizálás. Egyesületeket tilthattak be, megakadályozhatták a gyűléseket, alkalmazták a cenzúrát.
1912 utolsó hónapjaiban folytattak vitát a parlamentben a különleges hatalomról, és tettek halvány kísérletet a jogi szabályozásra. Nem sok sikerrel, hiszen a Magyar Törvénytárba egy erősen korlátozott, garanciákkal körbebástyázott törvénycikk került.
A kivételes hatalom jogi lényege az alkotmány, a garantált emberi jogok korlátozása alkotmányos módon, garanciákkal. Definiálásakor pontosan meg kell határozni kezdetét és végét, eljárásait, terjedelmét, amit a végrehajtó hatalom nem léphet át. Rögzíteni kell, hogy milyen állapotok, események bekövetkeztekor jelenthető be -p1. háború, háborús veszély-, és ha ez megszűnt, megszűnik az állapot jogossága is. Terjedelmének előzetes törvényi korlátozása is rendkívül fontos garancia. Pl. nem terjedt ki Mo-on a szabályozás az ogy összehívására, működésére.
A két világháború között fennmaradt Mo-on az 1912-es szabályozás, hiszen a korszak hangulata, a revíziós gondolat állandójelenléte, majd az újabb háborúba való belépés után a kivételes hatalom meghosszabbításának gondolata nem hatott idegenül.
1930. évi büntető jogalkotás, az új katonai büntető törvénykönyv a militarizálódás bizonyítéka volt. Az 1930: 3. tc. a kémtevékenységről, a hűtlenség tényállási körének kiszélesítéséről szólt. Ezt követte az 1939: 2. tc. a honvédelmi törvény pedig részletesen szabályozta a kormány teendőit háborús veszély esetén.
65. A KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETÉNEK KORSZAKAI MO-ON 1848 UTÁN
A közigazgatás szervezetrendszerének kialakulása követte az 1848-49-es politikai változásokat. Elsősorban a központi apparátus átépítése volt a cél, ezért e helyi szervezetek sokkal kevesebb figyelmet kaptak. A neoabszolutizmus diktatúrája a magyar szuverenitással a közigazgatást is félretette, és inkább az osztrák, és birodalmi érdekeknek inkább megfelelő, már meglévő gépezetbe egyszerűen beillesztette. A kiegyezés aztán egy új, és majdnem végleges szerkezetet hozott.
1848-49
Az áprilisi törvények a népképviseleti alapokon álló közigazgatási szervezet alapját tették le, bár az idő rövidsége miatt az alapelvek meghatározásán túl csak kerettörvények születtek.
Az 1848: 3.tc. kimondta, hogy végrehajtó hatalmat kizárólag a parlamentnek felelős útján gyakorolhatja az uralkodó. Távollétében a nádor helyettesíti, és gyakorolja a végrehajtó hatalmat teljes jogkörrel. Az 1848:3.tc. elrendelte a független magyar minisztérium felállítását, egyben a kormányszékek (kancellária, helytartó tanács, kamara) megszüntetését. A királyi rendeletek csak akkor hajthatók végre, ha valamely Bp-en székelő miniszter ellenjegyezte.
A vármegyék vonatkozásában a legfontosabb feladat az volt, hogy azokat demokratikus módon megszervezzék, hatásköreit összeegyeztessék a felelős magyar minisztériummal. A centralista, és municipalista érdekek ütközése miatt egy kompromisszumos megoldás született az 1848: 16.tc. által a megyei hatóság ideiglenes gyakorlásáról. A tv szerint a vármegye népképviseleti alapon szerveződött újjá, mivel megszűnt annak korábbi rendi jellege. Joghatósága minden személyre, ingatlanra kiterjedt. Megszűnt a követválasztási, követutasítási jogköre is. A passzív ellenállás joga megmaradt. Leváltották az adminisztrátorokat, főispánokat, és a főispánoknak kötelezővé tették, hogy május elejére a megyei közgyűléseket hívják össze. Azon már a jobbágyközségek képviselői is megjelenhettek, ahol kihirdették az áprilisi törvényeket. Megválasztották az állandó bizottmányt, mely átvette a korábbi megyei közgyűlés jogait a főispán elnökletével.
Az 1848: 23.tc. a szabad királyi városokat népképviseleti alapokra helyezte, és egyenjogúsította őket a vármegyével. Ezzel függetlenné váltak a vármegyéktől, kerületektől, székektől.
A volt jobbágyközségek felszabadultak a földesúri hatalom alól, és a vármegyék joghatósága alá kerültek. Az 1848-as törvényekkel megvalósult Mo pénzügyi önállósága is, a független magyar pénzügyminisztérium az egész magyar pénzügyi igazgatás vezetője lett. Önálló költségvetést, és adórendszert alkottak, megvalósítva az egyenlő közteherviselést.
A másik nagy feladat a magyar honvédség megszervezése volt. A magyar katonák nagy része az örökös tartományokban állomásozott, és hazánk területén külföldi katonák voltak. Mészáros Lázár honvédelmi miniszter elkészítette az ország védelméhez szükséges haderő felállítását szabályozó törvényt, mely szerint a katonák számát 200 000-re kellett felemelni. A toborzást megszüntették, a kinevezésjogát szabályozták: törzstiszteket az uralkodó nevezett ki miniszteri ellenjegyzés mellett, tiszteket a miniszter. Általános hadkötelezettséget írtak elő. A közrend őrzése a nemzetőrség feladata lett a hadügyminiszter irányítása alatt.
Az osztrák közigazgatás:
A szabadságharc leverése után a magyar szent korona országait az örökös tartományokhoz hasonlóan osztották fel. Magyarország öt koronatartományra oszlott: Horvát-Szlavónia a Muraközzel, a horvát tengerparttal és Fiumével, Erdély és a Partium, Szerb Vajdaság, Temesi Bánság, a katonai határőrvidék, és a megmaradt magyarországi terület. A kerületek központja Budán a helytartóság lett. Helytartótanács Budán, Pozsonyban, Sopronban, Kassán és Nagyváradon működött, élükön a kerületi főispán állt. A kerületek 6-11 megyéből álltak (összesen 42), élükön a megyefőnökkel. A megyék területét 244 járásra osztották fel, melyeket a császári és királyi szolgabírák vezettek. A városokat kinevezett polgármesterek vezették, az önkormányzatokat nem hagyták meg. A hivatalos nyelv a német lett.
A neoabszolutizmus közigazgatásának legfontosabb jellemzői voltak, hogy megszüntették a megyei, városi, községi autonómiát, szigorú központosítást vezettek be, hierarchikus alá-fölérendeltségi viszonnyal. Kötelező utasítási és kinevezési rendszer, volt érvényben. A tisztviselőket végrehajtási kötelezettség terhelte. A bürokrácia felduzzadt. A belső rend védelmét az 1849-ben szervezett gyalogos- és lovas csendőrség, a zsandárság biztosította. 1850-ben életre hívták az államrendőrséget a városokban.
Kiegyezés
A kiegyezéssel lehetővé vált a magyar felelős minisztérium felállítása, és a megfelelő közigazgatás kiépítése. Legfőbb követelmény a liberális szabadságeszme biztosítása volt, ami magában foglalta azt az elgondolást, hogy az állami beavatkozás a polgárok életébe, a végrehajtó hatalom gyakorlása csak törvények útján lehetséges. Az 1869: 4. tc-kel szétválasztották egymástól a közigazgatást és a bíráskodást.
A két világháború közötti közigazgatás
A két világháború között a közigazgatás klasszikus szerepe átalakult. A jogrend őrzése, a rendészet mellett feladata lett a jog alakítása jogszabályok, jogi aktusok útján. Kialakultak a közigazgatás társadalomirányító funkciói. Intézményrendszere karakteresen differenciálódott, létrejöttek az állami szakismereti szervek, különösen a gazdaság területén. A közigazgatási szakjogok látták el ezeket a feladatokat. A jogi szabályozás kiterjedt a társadalmi tevékenység minden területére. A jogszabályok sokasodtak, gyakran változtak. A közigazgatásban egyre inkább háttérbe szorult az önkormányzatiság, ezzel együtt erősödött a centralizáció.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése