50. A NEOABSZOLUTIZMUS KORÁNAK ALKOTMÁNYTÖRTÉNETE
A világosi fegyverletételtől a kiegyezésig tartó időszakot Magyarországon neoabszolutizmusnak nevezzük. Ebben az időben a Habsburgok megpróbáltak az abszolutizmus eszközeivel uralkodni. A neoabszolutizmus tehát, a Habsburg abszolutizmus új, modernizált változata, amelyet az 1848as polgári forradalmak után alakítottak ki.
Az osztrákok az 1848-as alkotmányt időlegesnek tekintették, távlati céljuk, pedig a felfüggesztése volt. Erre tettek kísérletet, amikor 1849. március 4-én kihirdették az Olmützi alkotmányt. Az alkotmány Magyarországot a birodalomhoz csatolta, gyakorlatilag minden ügy közössé vált, Magyarországról leválasztotta Horvátországot, Szlavóniát, Erdélyt és a Vajdaságot. Ezzel kielégítette a nemzeti követeléseket egy önálló államért, viszont meg is szüntette ezt, mert a tartományi gyűléseknek tulajdonképpen nem volt jogkörük. Az alkotmány feloszlatta a birodalmi parlamentet, az új alkotmányt a császári teljhatalomra támaszkodva hirdette ki. Magyarországról úgy határozott, hogy koronatartományként kezelendő, és mint minden tartománynak, helytartó állt az élén. Nem ismerte el a magyar központi és helyi szerveket.
Ferenc József 1851 végén ezt az „oktrojált" alkotmányt is hatályon kívül helyezte, s bevezette saját egyeduralmát.
A Sylvesterpatens hatályon kívül helyezte az Olmützi alkotmányt, csupán a törvény előtti egyenlőséget, és a jobbágyság eltörlését hagyta meg.
Az 1860. okt. 20-án kiadott Októberi Diploma a korszak harmadik, átfogó jellegű alkotmányozási terméke volt. A Diploma a centralizmust valamelyest oldotta, a császár a birodalmi és tartományi ügyek megkülönböztetésével elismerte Mo. bizonyos fokú autonómiáját, de csak a beligazgatás, bíráskodás, vallás, közoktatás magyar üggyé nyilvánításával. A jogrendszerben bizonyos fokú változások kezdődtek el a magyar ogy. és megyei szervek visszaállításával. Az alkotmánylevél tartalmazott jó néhány centralisztikus elemet is. Ezek voltak a pénz- és hitelügy, az adó-és vámpolitika, kereskedelem, közlekedés.
A Februári Pátensként ismert alkotmánylevélben Schmerling tanácsára Ferenc József alkotmányosságot teremtett, tolerált egyes szabadságjogokat, de megerősítette az abszolutikus elemeket.
Mivel a magyar országgyűlés mind az önkényuralmat felszámoló 1860. évi Októberi Diplomát, mind az Anton Schmerling államminiszter által kidolgozott centralizáló 1861. évi „februári alkotmányt" elutasította, Magyarországon 1861 és 1865 között ideiglenesen visszaállították az önkényuralmi közigazgatást (Schmerling-provizórium).
A rendszer egyfelől Magyarországot be kívánta olvasztani az egységes, központosított birodalomba, másfelől igyekezett a birodalmat, s benne Magyarországot is modernizálni. Az 1848-as polgári forradalom legfontosabb vívmányait (jobbágyfelszabadítás, közteherviselés, törvény előtti egyenlőség) ez a rendszer ültette át a gyakorlatba, természetesen az összbirodalom érdekeinek alárendelt formában. Szakszerű hivatalnokszervezetet építettek ki, bevezették a polgári, magán- és büntetőjogot és perrendtartást, korszerűsítették az iskolarendszert, s jelentős erőfeszítéseket tettek a gazdaság fejlesztésére is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése