33. A NEMESI MEGYE MŰKÖDÉSE 1526-IG
A várbirtokok nagyarányú elajándékozása következtében a XIII. sz. első felében bomladozott a királyi vármegyerendszer, amelyet még Szent István hozott létre. A széthulló királyi vármegyéket a nemesek megyénként kezdték összefogni. A nemesek mozgalmát a királyok is támogatták, mert tőlük a nagybirtokosok ellen is támaszt reméltek.
Sorra adták meg a nemeseknek a bíráskodási jogot. Ennek első írásos emléke 1232-ből a kehidai oklevél, amely Zala megye servienseinek adta meg a bíráskodási jogot.
A nemesi vármegye élén a király személyét az ispán képviseli, akit a XV. sz-tól főispánnak kezdtek nevezni. A főispánt a király nevezi. Előfordult, hogy egy megyének két főispánja is volt, akik azonban csak a tisztséggel járó jövedelmen osztoztak, egyébként területi, vagy más felosztás szerint működtek.
Alatta állt az alispán, aki nem választott tisztségviselő, hanem a főispán familiárisa volt. Később az alispánt is választották. A szolgabíró kezdettől a megyei önkormányzat választott tisztviselője. Egy évi időtartamra választották.
A szolgabíráknak a megyei törvénykezésben és s közigazgatásban is komoly feladatuk volt. Az esküdteket szintén a megyei közgyűlés választotta. A vármegyei jegyző látta el az írásbeli teendőket. A nemesi vármegye testületi szervei: a vármegyei közgyűlés és a vármegyei törvényszék. A közgyűlés joga a törvényalkotás, a tisztségviselők választása és az országgyűlésre küldött követek kijelölése. Statútum alkotási jogkörrel rendelkezett a tárgyalt időszak vége felé.
33. A NEMESI VÁRMEGYE MŰKÖDÉSE
A vármegye szervezete Mohács után:
a) testületi szervek*:
-közgyűlés (generalis congregatio)
Ez a megyei nemesség közös döntéshozó szerve ezen gyakorolják - kollektíven - a vármegye hatásköreit.
Minden, a megyében birtokkal rendelkező nemesnek (vagyonára tekintet nélkül) joga (és a XVII. századig - bírság terhe mellett - kötelessége is) volt megjelenni rajta, ha már elment, végig ott is maradni, és a döntéshozatalban részt venni. Ebben a korszakban nem nemesek már biztosan nem látogathatták, nem szólhattak bele a megye ügyeibe.
A közgyűléseket a megye valamely mezővárosában tartották. Ez nem volt olcsó a helyszínt adó város számára, hiszen az ebéden kívül a közgyűlés tartama alatti összes egyéb étkezést az illető mezőváros fedezte saját kasszájából.
Közgyűléseket rendszertelenül, szükség szerint tartottak. A főispán vagy az alispán hívta össze és elnökölt rajta. A nemeseknek - szintén bírság terhe mellett - fegyvertelenül kellett megjelenniük. A XVII. század folyamán a szegényebb nemesek (akik számára az útiköltség, a szállás és étkezés költségei, valamint a birtokuktól való távollét túl sok volt), több megyében elérték, hogy a megjelenés a generalis congregation ne legyen kötelező, hanem ha képviseletükről gondoskodnak (pl. tiszttartójuk útján), akkor bírságolás nélkül távol maradhatnak. Ilyenkor a megbízottjuk a nemes helyett annak szavazati jogát is gyakorolhatta. Ezt követően is kötelező volt azonban megjelennie:
- annak, akinek az ügyét a közgyűlés tárgyalta (pl. új nemes a vármegyében)
- a vérmegye tisztviselőinek (ez alól kivétel volt a főispán, hiszen ő a korszakban végig küldhetett maga helyett helyettest - erről később még lesz szó.)
1691-től a közgyűlés szervezete (tekintélyelvű ülésrendje) is rögzült:
1: főispán, alispán, főszolgabíró; szolgabírák asztala;
2: nagybirtokosok asztala;
3: követi asztal (a távollevők helyetteseinek).
A közgyűlés tanácskozásai nyilvánosak voltak, de a jelenlevők kötelesek voltak a tárgyalás rendjét megtartani: kiabálásért, káromkodásért rendbírság várt rájuk.
A közgyűlés -fia szavazásra került sor - határozatait nem szám, hanem többség szerint hozta, a szavazatokat ugyanis nem számlálták, hanem mérlegelték. (csak a XIX. században, 1819-ben született meg egy kancelláriai leirat, amely utasította a megyéket, hogy a szavazatokat meg kell számlálni.)
A határozatokat jegyzőkönyvekben rögzítették, és a megyei levéltárban őrizték. A határozatok, a meghozott statútumok a távollevőkre nézve is kötelező erejűek voltak, tehát arról nincs szó, hogy a nemesek a távolmaradással mentesülhettek volna bizonyos kötelezettségeik alól. Ha a vármegye hatásköreit részletesen fel akarjuk sorolni, meg kell ismételnünk a vármegyei autonómia köreit, hiszen a megye önkormányzata alatt tulajdonképpen a közgyűlés értendő. Ettől most eltekintve csak néhány lényeges elemet emelünk ki:
A közgyűlésen választották a megye tisztviselői karát. (Értelemszerűen nem vonatkozott ez a főispánra, hiszen ő nem választott, hanem a király által posztjára helyezett személy, méltóság volt.)
-tisztújító közgyűléseket törvény szerint háromévenként kellett tartani, de a legtöbb megyében minden évben volt ilyen ünnepélyes „tisztépítő szék": sedes restauratoria vagy sedes electoria. A választás rendszerint közfelkiáltással zajlott, amelynek eredményeként rendszerint az első helyen szereplő jelölt nyert, aki általában az eddigi tisztviselő volt (tehát maradt). Többnyire csak akkor került új személy hivatalba, ha a régi kiöregedett, meghalt, megbetegedett vagy önszántából kérte a jelölésből való mellőzését. A megválasztást bírság terhe mellett mindenkinek el kellett fogadnia. A megválasztottak a választás után a közgyűlés előtt esküt tettek.
A vármegyék a tisztújítás körében is egyre inkább teret nyertek. A közgyűlés ebben a korszakban egyre inkább beleszólást kívánt abba a kérdésbe is, hogy kit nevezzen ki az uralkodó a megye főispáni székébe. Hamarosan ugyanis a közgyűlés a királyi kinevezés érvényességét közgyűlési (vármegyei) beiktatáshoz kötötte (a közgyűlésen elvileg bárki tiltakozhatott a főispán személye ellen), továbbá a főispánnak a vármegye közgyűlése előtti s le kellett tennie hivatali esküjét.
-rész- (vagy kis-) gyűlés (particularis congregatio)
Ez a testület (vármegyei hatáskörökkel) a törökdúlás idején alakult ki, a török kivonulása után megmaradt, mint a megyei tisztségviselők értekezlete, amelyen lehetőség volt szakmai, közigazgatási kérdések megtárgyalására. Összehívására kb. havonként került sor hozhatott határozatokat - kivéve adó- és követválasztási ügyekben - de azokat a következő generális congregationak mindig jóvá kellett hagynia.
- megyei bizottságok
egyes, közgyűlési hatáskörbe tartozó igazgatási feladatok előkészítését végezték, az adott rendelkezést végrehajtották,
vagy a végrehajtást ellenőrizték.
működésük a XVIII. században vált általánossá.
- bírói székek (sedes iudiciaria = sedria = vármegyei törvényszékek)
Továbbra is érvényes alapelv, hogy az igazságszolgáltatás és a közigazgatás egymástól nem válik el, a sedria a vármegye szerve! Általában azok a szervek, amelyek közigazgatási tevékenységet látnak el, bírói joghatósággal is fel vannak ruházva, és fordítva (p1. helytartó, helytartóság). A sedria működése során a büntető és polgári ügyeket egyaránt intézte, de az eljárásrend ebben a korszakban már szétvált: 1613-tól külön ismerünk büntető sedriákat, valamint polgári sedriákat. Általában a polgárin az alispán, a büntető sedrián pedig a másodalispán elnökölt. A sedriáról (és a megye igazságszolgáltatási tevékenységéről) itt bővebben nem, hanem külön előadásban, az igazságszolgáltatás szervezetének tárgyalásakor lesz szó.
b, egyedi szervek tisztségviselők:
-főispán = TOVÁBBRA SEM a vármegye tisztségviselője! Méltóság (honor), még mindig a király személyének képviselője.
– e méltóságot továbbra is a király adományozza tetszése szerinti időre - durante beneplacito, de a közgyűlés igyekezett némi befolyást érvényesíteni a királyi kijelölésre.
– gyakran fordult elő, hogy a kinevezett királyhű nagybirtokos személy nem is lakott az adott vármegyében.
– a királyt és annak érdekeit képviselte az önkormányzati vármegyében
A főispán hatáskörei:
- tisztviselő-kinevezés - azon állásokra, amelyet nem a közgyűlés tölt be választás útján (p1.: jegyzők, aljegyzők); illetve az ideiglenes jellegű kinevezések (üresedés esetén a tisztújító közgyűlésig)
- elnöklés a testületi szervekben, bizottságokban
- a megyei közigazgatás munkájának általános ellenőrzése.
A XVII. századtól kezdve - annak ellenére, hogy ezt a fennálló magyar törvények tiltották - terjedt el az örökös főispánság. Jelentése: egy vármegye főispáni tiszte valamely méltósághoz kötődve, vagy valamely családban öröklődik. De az örökös főispánoknak is kellett királyi kinevezés! Eckhart Ferenc szerint az örökös főispánságoknak két csoportját különböztethetjük meg:
örökös főispánság: egyházi vagy világi méltósággal száll át a főispánság. a XVIII. században 9 egyházi és 14 világi örökös főispán működik.
· örökletes főispánság: családon belül marad a főispáni cím. A király egyes családoknak osztogatott a családon belül örökíthető főispáni méltóságokat, amelyek vegyesen voltak a primogenitúra szerint öröklődők (Sopronban az Esterházyak vagy Abaúj vármegyében a Perényiek) vagy akként, hogy a király választotta ki minden egyes alkalommal, hogy a családtagok, leszármazók közül ki lesz a főispán. Az viszont mindig érvényesült, hogy a főispánságot a jogosított családok leszármazói kizárólag fiúágon örökölhették, leány nem tölthette be ezt a méltóságot. Ha az öröklés folytán a főispán még kiskorú személy lett, helyette gyám járt el.
-A főispán helyettesítése: Az örökös főispán intézményéhez kapcsolódik az ADMINISZTRÁTORI rendszer kiépülése a Habsburg-Magyarországon.
· ha a főispán kiskorú volt
· vagy más okból alkalmatlan a tisztség betöltésére
· vagy időközben vált alkalmatlanná
· vagy egyéb teendői miatt nem tudott a főispánságával
foglalkozni (p1. mert más megyében is főispán volt)
a király - gyakran a főispán ajánlására - főispáni helytartót, akkori nevén helynököt (adminisztrátort) nevezett ki mellé.
Ez nem volt közkedvelt rendszer, mert az adminisztrátorok - helyi kötődés hiányában - általában könnyen kaphatók voltak mindenféle törvénytelenségre.
- alispán = a vármegye első számú tisztviselője
- a vármegyei közgyűlés választotta a korábban említettek szerint
- a megválasztott alispán a tisztsége elfoglalásakor esküt tett a vármegyének.
- a XVII. században sok megyének két alispánja volt, de 1729-től törvény szabályozza, hogy minden megyének csak egy alispánja legyen (1729:15. tc.)
- helyettesét, a másodalispánt, immár szintén a megyei közgyűlés választotta meg (tehát már nem familiárisát hozza, a másodalispán már nem az alispán alárendeltje), és a közgyűlés határozta meg a másodalispán hatáskörét is.
- az alispán elnököl a megyei törvényszéken, elfoglaltsága esetén a másodalispán helyettesíti
- az alispán vezeti a megye ügyeit
- a szolgabírákkal együtt ő állít ki okleveleket
- a másodalispánnal rendszerint még a tisztújító széken megállapodtak a hatáskörök megosztásában, tehát abban, hogy mely ügyeket intézze az alispán, és melyek tartozzanak a másodalispánhoz (pl. polgári sedrián elnöklés az alispán, büntetőn a másodalispán feladata).
- szolgabíró (index nobilium = judlium) kezdettől fogva a megyei önkormányzat szerve: a megye közgyűlése választotta
- míg 1526 előtt általában megyénként négyet választottak, addig később a nagyobb megyékben többet, akár 8-10-et is, de a XIX. században, pl.. Pest megyében 17 (!) szolgabíró volt. Számuk általában a megyében levő járások, illetve az ezeket tovább tagoló kerületek számától függött.
- a XVIII-XIX. században minden kerületnek megvolt a maga szolgabírája, és ezek közül a rangidős lett a főszolgabíró, aki az egészjárás fölött állott
- általában egy évre választották őket
- esküt kellett tenniük a megye közönsége előtt
- feladatuk:
· közlik a községekkel a Helytartótanács és a megye rendeleteit
· gondoskodnak ezek végrehajtásáról (katona-kiállítás, lakosság összeírása, nemesség összeírása, helységek kötelezettségteljesítésének ellenőrzése, forspont-fogatokról való gondoskodás, stb.)
· a közrend fenntartásáról gondoskodnak
· törvény megszabta esetekben bíráskodtak is 1-1 esküdttel
- a XVII. századtól általános igény, hogy a sedrián mind a 4 szolgabíró legyen jelen. Az 1613:24. tc. által bevezetett táblabírói intézmény meghonosodása után megelégedtek 2-3 szolgabíró jelenlétével is.
- esküdtek (jurati assessores = jurassores)
- a korábbi időszakban megismert rendszerben működtek
- a megye választotta a rendes esküdteket a tisztújító közgyűlésen, míg a rendkívüli esküdtek szakértők voltak. Az esküdtek ezt követően a sedrián csak akkor vettek részt, ha távollevő táblabírát helyettesítettek.
- feladatuk volt, hogy segítsék a szolgabírót az ügyek nyomozásában. Mindegyik szolgabíró mellett előbb egy, majd 2 jurassor működött.
- a XIX. században megyénként 16-20 jurassor volt
- vármegyei jegyző (notarius)
- az 1550:62. tc. szabályozta
- a XVIII-XIX. században a főispán nevezte ki, néha a főispán engedélyével a rendek választották.
- a XVIII-XIX. században már a legtöbb megyében aljegyzőket is választottak. (Pest megyének pl. két főjegyzője és három aljegyzője volt)
- feladatuk a közgyűlésen az akták felolvasása, a határozatok, jegyzőkönyvek és a feliratok, megyei kiadmányok megfogalmazása
- a jegyzők, aljegyzők (továbbá a levéltárnokok és pertárnokok) a főjegyző felügyelete alá tartoztak
- táblai ülnökök = táblabírák
Új hivatal, az 1613:24. tc. állított a fel, mint fellebbviteli bírói intézményt. Eredetileg a vármegye közgyűlése választotta a táblabírákat, de a XVIII. század égén már általában a főispán nevezte ki őket. A megyék állandóan harcoltak azért, hogy visszaszerezzék megválasztásuk jogát.
- két fajtájuk alakult ki:
· címzetes táblabírák (akiket a főispán nevezett ki) - mint a nevük is mutatja, ez csak puszta cím volt. Ò Sok volt belőlük, a "jobbfajta, birtokos" megyei nemesek általában megkapták ezt a címet. Megyénként akár 100-150, országosan kb. 8-10.000 volt belőlük.
· táblabírák - választott, fizetéssel bíró tisztviselők, ők vettek részt ténylegesen a sedrián.
- számos, nem a bíráskodással összefüggő tevékenységet, megbízást is kaptak (iskolák felügyelete, gyámügyi kérdések, stb.)
- új tisztségek:
· adószedők (perceptorok), feladatuk a hadiadó (contributio) és a megyei adó (domestica) beszedése, kezelése. Köztük volt egy főadószedő, aki a munkát koordinálta. Mivel fontos volt, hogy megbízható személyek legyenek, törvény írta elő, hogy csak jómódú nemesek lehettek az adószedői hivatal betöltői.
· árvaszéki elnök
· vérmegyei ügyész (a vármegye jogi képviselője, büntető ügyekben a vádhatóság képviselője)
- egyéb, „alantas hivatalok":
· pertárnok
· levéltárnok
· várnagy (feladata a megyeháza karbantartása)
· a XVIII. századtól orvos, mérnök, seborvos, szülész
· börtönőrök, hajdúk, házmesterek, napszámosok is működtek a vármegye alkalmazásában.
Nemesi vármegye 1526-1848
A mohácsi vész előtt kiépült nemesi vármegye, mint a nemesség érdekképviseleti szerve a Habsburg uralom alatt jelentőségében csak növekedett. A nemesi vármegye a feudális
Magyarországon a hatalom gyakorlásának legfontosabb kerete volt. Majdnem az összes állami feladat végrehajtásában nemcsak közreműködött, de azt el is látta.
A megye legáltalánosabb, átfogó testületi szerve a közgyűlés, a mohácsi vész után is a megyében lakó birtokos vermesség legfőbb szerve maradt. A közgyűléseken olvasták fel a kormányhatóságoktól érkező rendeleteket. A közgyűlés - a helyi viszonyokra - jogszabály
alkotási hatáskörrel rendelkeztek. A közgyűlés választotta a főispán kivételével a vármegye tisztviselőit.
A megye élén a király által kinevezett főispán állott. Ő nevezte ki a megyei jegyzőket, aljegyzőket és táblabírákat. Alattuk végezte munkáját a megyei hivatalnok rendszer. A XVII. sz-ban speciális tisztségek jelennek még, ilyenek, adószedők és a tiszti ügyész (fiscalis). A XVIII. sz-ban pedig a levéltárnok, pertárnok és a várnagy.
A megyék szervezetét II. József erőteljesen megváltoztatta. Magyarországot 10, Erdélyt 3 kerületre osztotta fel. Megszüntette a nemesi megyék autonómiáját. A kerületek élére királyi biztos főispánokat nevezett ki, akiket korlátlan hatalommal ruházott fel (1785). II. József halála után a kerületi rendszer megszűnt és ismét visszaállt a megyei nemesi önkormányzati rendszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése