Kora középkor

 A népesség alakulása

Európa lakossága 1000 körül: ua. mint időszámításunk kezdetén. Európa, szegénységben és nyomorban született meg a kora középkor századaiban. Fames et caristia – éhínség és nélkülözés. 5-10.sz.

2. sz. Eu. lakossága 30-36 millió, ebből a Római Birodalom területén élt 26-28 millió.

• Itália népessége 7-8 millió,
• Hispániáé 5-6 millió, Galliáé 7-8 millió

A népsűrűség 10-20 fő között váltakozott négyzetkm-enként.

2.sz. vége: a birodalom nyugati fele: népességcsökkenés, ami több évszázadig tartott.

A 7. sz-ra Eu. Lakossága legalább a felére csökkent.

• Gallia lakossága nem haladta meg a 3 milliót, a népsűrűség a 4-5 főt négyzetkm-enként.
• A Rajnától keletre fekvő német területek még ritkábban lakottak voltak: itt 2 ember jutott 2 négyzetkm-re.

 

A késő római adatok hemzsegtek az elnéptelenedésre utaló adatoktól:

- mindenütt elhagyott, műveletlen földek (agri deserti), növekvő munkaerőhiány.

Az 5. Sz-ban a ker. cs-ok szigorú „népesedéspolitikai” rendelkezéseket hoztak:

-          a nők 40 éves koruk előtt nem vonulhattak zárdába,

-          fiatalabb özvegyasszonyok 5 éven belül kötelesek voltak újra férjhez menni, mert különben elkobozták javaik felét.

→ semmi eredmény → 6. sz. felgyorsul a népesség fogyás

Okai:

-          a népvándorlás

-          éhínségek

-          járványok: Afrikából, Etiópia felől Egyiptomon keresztül érkezett. 1 rohama a 2. sz. végén söpört végig a birodalmon, majd különösen nagy halálozást okozva a 6. sz-ban visszatért. A pestis a 8.sz. végéig többször visszatért. A járványokat éhínség kísérte.

 

8.sz. vége a népesség ismét gyarapodásnak indult.→ Szajna és a Rajna között, Kp.- No-ban, Bajorországban, Ibér-félszigeten. →

-          nő a művelt területek aránya,

-          az erdőirtásokra utaló kifejezések: exsartium, stirps

-          új falvak alapítása főleg a Karoling-bir. és az Asztúriai kir. területén.

 

Gazdaság

 

A mezőgazdaság és a népesség fejlődése egymással párhuzamosan és kölcsönhatásban haladt.

A kora kp. korban az Alpoktól északra az ún. hosszú távú parlagolás rendszerében (szabálytalan talajváltó rendszer v. irtásos-égetéses gazdálkodás) művelték a földet.

A 8.sz-tól kezdve Nyugat-Eu-ban fokozatosan áttértek a rövid távú parlagolásra v. ugarolásra – a 2. v.3 nyomásos rendszerre-, amelyben a föld csak 1 évig maradt ugaron, tehát a művelhető terület 2/3-a- fele hozott termést. → Ez a rendszer ugrásszerűen növelte az eltartható népesség számát.

 

A falu határát dűlőkre osztották, s a földeket időnként újraosztották. Minden család mindegyik dűlőben és mindkét nyomásban kapott 1-1- parcellát. 1-1 család szántóföldje tehát sok kis darabban szétszórva feküdt a falu határában. Sok esetben a földesúr saját kezelésű földje is betagozódott a nyomásrendszerbe. A nyomáskényszer megkövetelte bizonyos szabályok betartását, ezeket a faluközösség szabta meg és ellenőrizte. A mezőgazdasági munkákat minden dűlőben és minden nyomásban egy időben, közösen kellett végezni, s egy nyomáson belül minden gazdának ugyanazt kellett vetnie.

 

A Karoling-korban Eu-nak az Alpoktól északra fekvő vidékeit 2/3 részben még feltöretlen erdőség, ill. bozót (saltus) borította, s a ritka népesség az egymással össze nem függő, szétszórt tisztásokon és a folyóvölgyekben élt. A művelt és lakott terület (ager) kiterjedése nem volt nagyobb, mint a római korban, sőt néhol ahhoz viszonyítva össze is zsugorodott.

No. Az összterületek másfél %-a volt szántóföld, de a viszonylag sűrűbben lakott területeken sem haladta meg a 3-4 %-ot a szántó aránya.

Saltus:

-          tüzelő- és épületfát adott

-          alkalmas volt az állatok legeltetésére

-          vadászat, gyűjtögetés

A terméshozamokra a 9.sz-i kolostorok leltárainak adataiból lehet következtetni.

Uradalom és földesuraság

A kor legjellegzetesebb intézménye a nagybirtok, a földesuraság volt. A 11.sz-ban ennek keretei közt élt az eu-i lakosság ¾-e. a kp.kori nagybirtok a késő római társadalomtól örökölte. Főleg Galliában a 3-5.sz-ban elszaporodtak az előkelő senatori családok latifundiumai (villa, fundus). E birtokok nagyobb részét olyan telkek foglalták el, amelyeken függő paraszti családok (colonusok) önállóan gazdálkodtak. Emellett a birtok egy kisebb részét az úr saját kezelésében tartotta és rabszolgákkal műveltette.

Társadalom

Munkaerő honnan???

-          saját rabszolgák→ fokozatosan átalakult „házas” v. „kiházasított” rabszolgává (servus casatus), akinek családja, háza v. telke van, ahol önállóan gazdálkodik, bár jogilag megmarad rabszolgának.

-          szabad parasztok→ függő, szolgáltató parasztokká váltak, de továbbra is önállóan gazdálkodtak saját telkükön.→ colonus: személyükben jogilag szabadok, de hozzá vannak kötve telkükhöz, s termésük egy részét beszolgáltatják a tulajdonosnak.

 

4-5.sz. a szabad parasztok egyenként v. egész falvanként nagy tömegben húzódtak egy-egy nagybirtokos védelme , patronatusa, patrociniuma alá.

-          védelmet tudott nyújtani a rendkívül nagy állami terhek ellen

-          a népvándorlás okozta zűrzavaros viszonyok között is

-          magánhadsereggel rendelkezett

Precarium v. precaria:

-          Már ekkor kialakult az a kp.korban is használatos jogi forma, amellyel egy szabad ember belekerült a nagybirtokszervezet keretei közé

-          A paraszt megkéri (precare= kérni, könyörögni) a szomszédos nagybirtokost, hogy fogadja el a földjét (saját föld= allodium). Az elfogadja, majd visszaadja neki, de már szolgáltatásokkal terhesen (precaria oblata)(→ tulajdonosból birtokossá válik), s erről egy adományozó okiratot állít ki (prestaria). → több földet ad vissza.

-          Akinek semmi földje sincs az mindet a földesúrtól kapja (precaria data).

 

A 7.sz-ra megszilárdul a paraszti birtoklás alapegysége, a telek, a mansus. Factus, sors és colonica néven is emlegetik a források. 1 mansus földterület max. 50 hektár.

 

9.sz. gyakori a fél, v. negyed mansuson ülő paraszt. 12-13.sz. negyedtelek. No. A földesurak tiltották a telek felosztását, ezért kialakult az ún. törzsöröklési rendszer: az 1 fiú örökölte a telket. A mansus birtoklása jogot adott a faluközösség osztatlan birtokában lévő legelők, erdők és vizek. A 7.sz-ra kialakult a jellegzetes kp.kori nagybirtok, az uradalom (dominum).
A majorság, az „úri telek” művelését a számban egyre csökkenő rabszolgáktól átvették a telken ülő parasztok.

↓

-          Terményszolgáltatás

-          Munkaszolgálat – robot (corvada). A Karoling-korban heti 3 nap.

-          Szállítási feladatok

-          Leginkább mezőgazdasági munkák

-          A parasztok bizonyos napokon közösen végezték a munkákat a majorságban saját eszközeikkel.

 

A majorsági földek többnyire nem alkottak összefüggő gazdaságot, hanem szétszórtan feküdtek az uradalom falvaiban, s betagozódtak a faluközösség nyomáskényszerébe. Ebben az esetben minden telkes gazda kapott 1-1 parcellát a majorság földjéből, s azt a magáéval együtt művelte. Vetőmagot az úr adta, de e parcella teljes termése is az övé lett.→ a kp.kori nagybirtok kisüzemi termelésen alapuló nagygazdaság, mert a tényleges termelőmunka a kis paraszti üzemekben folyt, amelyek betagozódtak az uradalom szervezetébe.

 

9-10.sz. átalakul a nagybirtok senioratussá, földesurasággá, vagyis

- komplex közigazgatási,

- bíráskodási,

- katonai és

- adóztatási szervezetté.

 

A nagybirtokok immunitást szereztek:

- a területükre királyi tisztségviselő nem tehette be a lábát

- ott minden közfunkciót a birtokos látott el→ a saját birtokán ő gyakorolhatta a bannumot

- pallosjog

 

A bannum kisajátítása révén alakultak ki a „banalitások” azaz a földesúri monopóliumok, amelyek szerint az uradalom parasztjai gabonájukat csak a földesúr malmában őrölhették, s ugyancsak a földesúri kemencét szőlőprést kellett igénybe venniük, megfelelő illeték fejében

 

Az uradalmak parasztsága

 

A paraszti függésnek 3 fajtája volt:

-          Személyi függés

-          gazdasági függés

-          bíráskodási függés

 

Az uradalom függő paraszti népessége 2 nagy csoportból állt a kora kp.korban:

-          szabad jogállású colonusokból

-          földre ültetett rabszolgákból

 

A telkeket aszerint osztályozták, hogy ki ül rajta:

-          szabad, félszabad (litus, lidus), szolga manusok

Mindegyiknek a birtoklásáért különböző jellegű és nagyságú szolgáltatásokat kellett teljesíteni. Idővel a birtok és a rajta ülő személy jogállása elvált egymástól. Előfordult, hogy szabad ember jobbágyi jogú földet kapott.

-          Rabszolgák: helyzetük a kp.kor elején javult. → telekre ültették őket; egyre többet felszabadítottak. 11.sz-ra eltűnik a rabszolgaság.

-          A felszabadított rabszolga nem lett szabad (liber), félszabad (lidus) lett.→ Az első évezred vége felé, az ilyen felszabadított rabszolgákra szokták használni a servus szót, mely eredetileg rabszolgát jelentett.→ jelentésváltás: szolgai állapotú, tehát nem szabad ember, aki már nem rabszolga. (magyarban jobbágy).

-          Jobbágy: aki mind személyében, mind gazdaságilag, mind bíróilag ugyanazon úrtól függött. A hangsúly a személyi függésen volt.

·         Nem rendelkezett jogképességgel

·         Nem viselhetett fegyvert

·         A bíróságon nem tanúskodhatott

·         Engedély nélkül nem hagyhatta el a birtokot

·         Nem rendelkezett szabadon a javaival

·         Fejadót fizetett

·         Halálakor öröksége egy része az urát illette

·         Ha nem a birtokról házasodott, ún. kiházasodási illetéket fizetett. A házasságból származó utódokat a 2 úr megosztotta

-          Colonusok: helyzete romlott.

·         Több szolgáltatás

·         Szabadságuk egyre kevesebbet jelentett

·         Katonai szolgálatukat pz-zel megválthatták, ami egyre több lett

·         864 Kopasz Károly elrendelte, hogy a colonust éppúgy 60 botütéssel kell büntetni, ha megszegi a kir-i rendelkezéseket, mint a rabszolgákat.

↓

A függő parasztság különböző csoportjainak összeolvadása

                                                           ↓

                        Létrejön az egységes jobbágyság.

Végbement a falusi népesség általános jobbágysorba süllyesztése. Ez a folyamat akkor vált teljessé, amikor az uradalmak megszerezték a bíráskodási jogot is az alattvalóik felett.

 

Itália északi része 9.sz.:

-          az uradalmak kialak.

-          A szabad parasztok függőségbe kényszerítése

A fejlődés sajátságos formája.

- A majorsági földet a házi rabszolgák

- telekre ültetett rabszolgák művelték.

- a birtokon élő telkes parasztság nagyrészt szabad állapotú volt

sokan rendelkeztek saját tulajdonú földdel, allodiummal. Ezek az idegen birtokon élő szabad parasztok (liberi in terra aliena) bérleti viszonyban voltak az uradalommal. A bérlet feltételeit írásban rögzítették → libellarius

 

A bérleti szerződést általában meghatározott időre kötötték (29 év), nem volt örökölhető.

A bérletnek egy másik fajtája (emphyteusis) 3 generációra szólt.

• Bresciában a gabonatermés egyharmada, a bor fele volt a bér,
• Bobbioban a különböző termények 25-50 %-a, munkakötelezettség és egyéb szolgáltatás viszont nem terhelte őket.
• De Itáliában korán kibontakozott a pénzgazdaság, s már a 10.sz-ban sok helyen pz-zel fizették a bérleti díjat.

 

Georges Duby szerint a klasszikus robotoltató uradalom nem terjedt el általánosan Ny-Eu-ban. Igazi hazája a Raja és a Loire közti terület. A Loire-tól délre nem voltak a telkes parasztok robotjával művelt majorságok, s a rabszolgákkal műveltetett majorságok is eltűntek az ezredforduló táján. A kora kpkori nagybirtok ált. egyházi birtok.

 

A jobbágyok terheiről és szolgáltatásaikról, ezek mértékéről a szokásjog rendelkezett.

• Robot: heti 3 nap
• Gabonatermésből
• Állatainak szaporulatából egy részt volt köteles átadni az úrnak
• Ajándékok (baromfi, tojás)
• Pz-ben fizetett járandóság
• A legsúlyosabbá tallagium, tallia nevű személyi adó vált, amelynek összege nem volt rögzítve, s így a földesúr teljesen önkényesen vetette ki a jobbágyra.
• bannum

 

Egy nagybirtok átlagos mérete (Pirenne szerint)

·         300 telek (mansus), azaz kb. 4000 hektár lehetett,

• ennék nagyobb birtokai az egyháznak, a püspökségeknek és a kolostoroknak voltak.
• A világi birtokosok között a 100 mansusszal bíró már a legelőkelőbbek (optimates) közé tartozott.
• A lovagi életvitelhez 12 mansus jövedelemre volt szükség.

A földek ritkán voltak egy tagban, nem nagy területen szétszórtan feküdtek. Gyakran előfordult, hogy egy falu 2-3 földesúrtól függött, sőt az is, hogy egyetlen parasztnak több földesura volt, s mindegyiknek különböző jellegű szolgáltatásokkal tartozott.

 

A nagybirtok kp-jában állt:

- a földbirtokos lakhelye

- a templom, apátság

- v. a vár

A birtok kisebb körzetekre tagolódott, s ezek mindegyike egy v. több villát foglalt magába.

A körzet kp-jában volt:

- az udvarház (Curtis),

- ahol a gazdasági épületek csoportosultak, s ahol a szolgálatukra rendelt szolgaszemélyzet lakott.

- Itt lakott az igazgatással megbízott alkalmazott, a villicus, v. major is,

- akit a különleges bizalmi feladatokkal megbízott szolgarendűek, a ministeralisok közül választottak, s kezdetben elmozdítható volt, de idővel tisztsége örökölhetővé vált.

- A nagybirtokon a legkülönfélébb iparosok éltek és dolgoztak, az ő szolgáltatásuk ipari készítmények, szerszámok, mindennapi használati tárgyak előállítása és javítása volt.

- Az asszonyok a genitáiának nevezett műhelyben szőttek, fontak.

 

- Minden uradalomnak megvoltak a maga törvényszékei, amelyek parasztokból álltak, s a major v. a villicus elnöklete alatt a földesuraság saját szokásjoga alapján ítélkeztek.

12sz.-tól a szokásjog írásba foglalása.