A gesta (vagy geszta) latin szó, jelentése: tettek, viselt dolgok. (Gesta Hungarorum – A magyarok cselekedeteiről).
A gesta középkori történetírói műfaj, valakinek vagy valakiknek a viselt története. Általában uralkodó vagy uralkodó család, esetleg egy egész nép történetét ismertető írás. Az egyházival szemben az udvari történetírást képviseli, a hitelesség azonban kevésbé érvényesül, mint a krónikákban. A gestában keveredhet a valóság és a költészet, fantázia. A krónikákkal szemben nem időrendben, hanem oksági összefüggések szerint épül fel a történet.
Ismert gesták
- Gesta Hungarorum – Kézai Simon
Az annales az ókori és a középkori történetírás egyik legalapvetőbb műfaja.
Az ókorban legfőbb sajátossága az események krónikaszerű, szigorúan évről évre haladó feljegyzése. Az általános szóhasználatban annales névvel illették a távoli múlt eseményeit feldolgozó történeti munkákat, a közelmúlt, esetleg a jelen elbeszélésére hivatott mű elnevezése a historiae volt. Ezt a megkülönböztetést azonban igen gyakran figyelmen kívül hagyták.
A tulajdonképpeni annales legfontosabb előzményei az úgynevezett annales maximi (főpapi évkönyvek) voltak, ezek állítólag nyolcvan kötetet tettek ki. Tartalmuk feltehetőleg a pontifex maximus által évenként a saját épületében felállított, gipsszel bevont naptári táblákon alapult, amelyekre fel voltak jegyezve a magisztrátusok nevei, illetve az adott év legfontosabb eseményei. Ezt a szokást Publius Mucius Scaevola (nem azonos a római mitológiából jól ismert, kezét a tűzbe tartó Mucius Scaevolával) törölte el Kr. e. 131–114 között. Feltehetőleg ebben az időszakban ment végbe az addigi feljegyzéseket tartalmazó Annales Maximi összeállítása is. Mivel e gyűjtemény sajnos nem maradt ránk, vitatott, hogy meddig nyúlt vissza az időben, illetve milyen terjedelemben használtak fel benne még korábbi forrásokat is.
Az annales mint műfaj a középkor elején tovább élt, főképp kolostorokban, esetleg az uralkodó udvarában készítettek feljegyzéseket, amelyek az eseményeket követték évről évre, feljegyezve lényeges, de néha egészen jelentéktelen eseményeket is. Az eseményeket már válogató, de az időrendiséget még szorosan betartó műfajt nevezzük krónikának. A história a középkori történetírásban – szemben az ókori históriával – az események legrégebbi idejétől a históriát író személy koráig terjedt. A legpontosabb, legalaposabb leírásra, az összefüggések feltárására törekvő mű a gesta volt, bár a határok a fent említett műfajok közt hamar elmosódtak.
A krónika görög eredetű szó, a latin chronica megfelelője. A középkor jellegzetes történeti műfaja. Az annalesből (=évkönyvek) fejlődött ki. Fejlettebb formája a gesta (valakinek vagy valakiknek a cselekedetei). A krónikákban az eseményeket időrendi sorrendben, rendszerezés, magyarázat, összefoglalás nélkül jegyezték föl. Készítőik, a krónikások többnyire egyházi emberek voltak. A művek elnevezése nem mindig felel meg tartalmuknak. Anonymus és Kézai Simon Gesta Hungaroruma műfajilag krónika, Kálti Márk, Thuróczy János Chronica Hungaroruma pedig gesta. A középkor óta is használják a krónika szót a legkülönbözőbb szépirodalmi és tudományos művek címében.
Fontosabb fönnmaradt magyar, ill. magyar vonatkozású történeti művek a 15. század végéig
- VII. (Bíborbanszületett) Konstantin: A birodalom kormányzása (De Administrando Imperii, 10. század) →említést tesz a magyarokról, azok vallásáról, eredetéről és életmódjáról is.
· Cosmas cseh krónikája (Cosmae Chronica Bohemorum, 12. század eleje)
· Orosz őskrónika (Nestor-krónika, 1200 körül)
· Anonymus: Gesta Hungarorum (1200 körül) →Keveset tudunk róla; latinizált nevének kezdőbetűje mindenesetre P-vel kezdődik, mert magát csak „P. mester”-ként jelölte („P. dictus magister”, az általános filológiai értelmezés szerint „a mesternek mondott P”). Anonymus a magyar honfoglalás történetének legrészletesebb megírója, valamint tőle tudjuk a törzsfők neveit – de azokat a történészek nem tartják hitelesnek. Művének, a Gesta Hungarorumnak egyetlen, 13. századi példánya az Országos Széchényi Könyvtárban található. A latinul írt művet Lethenyey István pécsi kanonok (1791), Mándy István (1799) és Szabó Károly (1860) fordították magyarra.
· Pozsonyi évkönyv (Annales Posoniensis, 1203)
· Rogerius mester: Siralmas ének (Carmen Miserabile, 1240-es évek)
· Kézai Simon: Gesta Hungarorum (1280-as évek) →magyarokról szóló krónikája 1283 körül keletkezhetett. A mű a hunok és a magyarok történetét beszéli el, ezért szokták a Gesta Hunnorum et Hungarorum (A hunok és magyarok viselt dolgai) címen is emlegetni. Megtaláljuk benne a csodaszarvas történetét, valamint a hun–magyar rokonság leírását. Kézai a hunokkal hozza kapcsolatba a székelyeket is, s azt írja, hogy az Attila halála után kitört testvérháborúban vereséget szenvedtek, s Csigla mezején várakoztak Árpádnak és népének megérkezéséig. Szintén Kézai gestájából ismerjük a turulmadár nevét (quae Hungarice turul dicitur).
· I. Károly kori budai minorita krónikája (Budai Krónika családja: Sambucus (Zsámboky)-, Acephalus-kódex, Római kódex, Dubnici Krónika kódexe; 1330-as évek)
· Kálti Márk: Chronica Hungarorum (Képes Krónika és családja: Csepreghy-kódex, Teleki-kódex, Thuróczy-kódex, Béldi-kódex; 1360 körül)
· Küküllei János: Lajos király-életrajza (Chronicon de Ludovico rege, 1380-as évek vége)
· Monaci Lőrinc (Lorenzo de Monaci): II. (Kis) Károly története (1390 körül)
· Drági-féle kompendium (1460) →1460 körül keletkezett mű. Írója külföldi egyetemes történeti összefoglalásokat másolt le, végén a magyar királyok életrajzával kiegészítve. Egyetlen fönnmaradt példánya Drági Tamás, Hunyadi Mátyás személynökének tulajdonában volt – innen az elnevezése.
· Hess András: Chronica Hungarorum (Budai Krónika, 1473)
· Dubnici Krónika (Cronica de gestis Hungarorum, 1476) →ismeretlen szerzője 1479-ben, a Tiszántúlon állította össze korábbi művek alapján, saját koráig folytatva. Erősen Mátyás-ellenes a hangneme: „míg a király külföldön harcolt, Nagyváradot fölégette a török”; „Mátyást erőszakos adópolitikája miatt özvegyek és árvák átkozzák”.
· Thuróczy János: Chronica Hungarorum (1488) →Szerzője Thuróczy János (1435? – 1489?). Több korábbi történeti munkát dolgozott fel, pl. Monaci Lőrinc II. Károly-történetét és Küküllei János I. Lajos-életrajzát. Az Anjou-kor utáni rész Thuróczy önálló munkája. A magyar krónikákon kívül okleveleket és humanista szerzőket használt forrásul, de emellett bőven merített a szóbeliségből is: szemtanúk elbeszéléséből (név szerint említi Ország Mihály nádort) és népi epikus művekből. Drági Tamás személynök hatására kibővítette a hun-történelmi részt. Függelékül csatolta Rogerius mester Carmen miserabiléját ("Epistola Magistri Rogerii in miserabile carmen super destructione regni Hungarie per Tartaros, facta editum ad Reverendum dominum Johannem Pestheniensis ecclesie episcopum feliciter incipit"), melynek szövege csak innen ismert. Nagy hatással volt a magyar nemesség „szittya” öntudatára.
1488. március 20-án jelent meg nyomtatásban Brünnben, 66 fametszettel illusztrálva. Körülbelül 20x29 cm méretű, 168 folióból álló kötet, az egyes lapokra – két nagyméretű betűtípussal – 36 sort szedtek. Az iniciálék helyét üresen hagyták és a fametszeteket sem színezték ki, a legtöbb példányban ezeket utólag sem pótolták. A többit kézzel kifestették. Ugyanezen év június 3-án Feger Theobald Budai könyvkereskedő ismét kiadatta Augsburgban. Ehhez a képeket újrametszették, a példányok többségében kézzel ki is színezték azokat. A 160 foliós, 15x20x3 cm-es, 38 soros, papírra nyomtatott könyvet 55 fametszet ékesíti. A kiadó Mátyás királynak ajánlotta. A pergamenre nyomtatott díszpéldány ajánlása aranyfesték felhasználásával készült. Ugyanezt a festéket használták a Szent László legenda egyik jelenetét ábrázoló kép és a címertábla illuminálásához. Mátyás és Beatrix fametszetű, kiszínezett címerével van ellátva. Ma ez az első ismert aranyfestékkel készült nyomtatvány. Az Augsburgi kiadás érdekessége, hogy politikai okokból két változatban jelent meg. Az egyikben hiányzik a király címerei közül Ausztriáé, a szövegből pedig Bécs és Bécsújhely elfoglalása. Úgy látszik ezt terjesztették a Német-római Birodalomban. A Budai Krónika után ez a második nyomtatásban is megjelent történeti mű, mely a magyarok történetét taglalja.
· Petrus Ransanus: Epithoma rerum Hungaricarum ( A magyarok történetének rövid foglalata, 1490 körül) →Az Epithoma rerum Hungaricarum (A magyarok történetének rövid foglalata) című, latin nyelvű történeti művet Beatrix királyné megbízásából írta Pietro Ransano (humanista nevén Petrus Ransanus) lucerai püspök, aki 1487–1490 között a nápolyi király magyarországi követe volt.
A mű első változata I. Mátyás halála (1490. április 6.) előtt elkészült. Az átdolgozott példányt Ransanus már Palermóban fejezte be, és anyagát bedolgozta Minden idők évkönyvei című művének 43. és 44. könyvébe. A palermói változat egy másolata 1513-ban az Itáliában tartózkodó Bakócz Tamás esztergomi érsek tulajdonába került. Ma az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik. Először nyomtatásban 1558-ban Zsámboky (Sambucus) János adta ki. Pécsi Lukács 1579-ben a palermói változatot nyomtatta ki.
Mint címe is mutatja, nem részletes magyar történelem. A szerző főként a Thuróczy-krónikát kivonatolta, helyenként erősen átírva. Kiegészítette a Szent István és Szent Margit legendáiból vett részekkel. Fölhasználta még Lorenzo de Monaci történetét II. (Kis) Károlyról. A közelmúlt eseményeit szóbeli forrásokból dolgozta föl.
A tulajdonképpeni történeti rész elé két földrajzi fejezetet illesztett. Az egyik Magyarországot, a másik a Duna menti tájakat, városokat írja le. Humanista szellemben mindkettőt az ókori geográfusok vonatkozó idézeteivel kezdi, egyébként itt is a szóbeli tájékoztatásra hagyatkozik. A folyóval foglalkozó rész meglepően pontos, még a helységek közti távolságot is helyesen becsli meg. Az országleírás már pontatlanabb, hiányosabb. Ransanus úgy tudja, hogy körülbelül 57 megye van, de csak 56 földrajzi egységet sorol föl. A megyék közt tartja számon Erdélyt, Zengget, ugyanakkor Máramaros részének tekinti Bereg és Ugocsa vármegyéket. A szerző maga írja: „Jól tudom, van több megye, melyet akaratom ellenére kihagytam, mert bár szorgosan kerestem, mégsem találtam olyan embert, aki valamennyit fölsorolta volna.”
A történeti rész igen esetleges, több ponton ellentmondott a korábbi munkáknak és a közgondolkodásnak. Ransanus szerint 744-ben a szarmaták jöttek ki szülőföldjükről, miután egy Hungar nevű vezér élükre állt. Első magyarországi szerzőként választotta az uralkodóház névadó őséül Árpádot, miközben Álmos és Árpád érdeme – a honfoglalás eseményeitől elszigetelten – pusztán annyi, hogy nagy királyok ősei lettek. Egy megjegyzésében Taksonyt Árpád nemzetségéből származtatta.
· Antonio Bonfini: Rerum Hungaricarum decades (1500 körül) →I. Mátyás 1488-ban bízta meg Antonio Bonfinit a magyar történelem megírásával, reneszánsz szellemben, humanista stílusban. A tudós szerző egészen 1497-ig dolgozott Rerum Ungaricarum Decades (A magyarok történetének tizedei) című művén.A Thuróczy-krónika alapján dolgozott. A magyar előtörténetet az egyetemes történelembe ágyazva tárgyalta, sok ókori forrásból merítve. Fölhasználta hazánkban addig ismeretlen 10. századi írók munkáit is, közülük Liutprandot meg is nevezte. Saját korát szemtanúk beszámolói és saját élményei alapján írta meg. A mű külföldön is nagy érdeklődést keltett, elismerésül Bonfini II. Ulászlótól magyar nemességet kapott. A Jagelló-Habsburg örökösödési szerződés után a Decades Habsburg-ellenessége miatt süllyesztőbe került. 1568-ban jelentette meg először nyomtatásban Zsámboki János. A magyar múltról szóló ismeretek a 19. századig főképp Bonfini művéből származtak, itthon és külföldön egyaránt.
Először a Decadesben található meg a pannóniai avarok históriája. Ennek beemelése a több évszázad alatt rögzült magyar krónikás hagyomány legfontosabb jellemvonásának, az előidők két részre tagolásának mondhatott volna ellent, ám az avarok ittlétét megörökítő előadás nem nőtte ki magát közbülső, harmadik fejezetté. Tagadta a szarmaták és a magyarok Petrus Ransanus Epithoma rerum Hungaricarumában megfogalmazott azonosítását. Ragaszkodott Thuróczy nyomán a honfoglalás 744-es évszámához, így nála Árpád fejedelem korábbi történelmi személy, mint Nagy Károly frank uralkodó.
Legkorábbi fönnmaradt művek egyes kategóriákban
· Történetírás: Anonymus: Gesta Hungarorum (1200 körül)
· Világi életrajz: Küküllei János: Lajos király-életrajza (1380-as évek vége)
· Nyomtatott könyv: Hess András: Chronica Hungarorum (1473)
· Magyar nyelvű históriás ének: Szabács viadala (1476)
· Politikai röplap: Bartholomaeus Gothan: Uan Deme Quaden Thyrane Dracole Wyda (1485 körül)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése