Források: India történetének rekonstruálása a források hiányában nagyon nehéz, mivel írott források csak az i.e. 4. századtól vannak. A dravidák ismerték az írást, a fennmaradt amulett-pecsétek erről tanúskodnak. Az írásban előforduló jelek száma 400 körül van, az indusvölgyiek jobbról balra írtak. India későbbi árja uralom alatti történetének írása a szanszkrit írás. a szanszkrit nem beszélt, hanem irodalmi nyelv volt. Az első időszakot védikus kornak nevezik, ezeknek a forrása a legrégebbi irodalmi emlékek, a Védák. A védák szent szövegek (maga a szó „tudást” „szent ismeretet” jelöl) amelyek az árják előtti korból valók, szájhagyomány útján terjedtek, és csak később kerültek lejegyzésre. Óind (szanszkrit) nyelven íródtak, varázsmondásokat, mágikus formulákat, himnuszokat, énekeket, szertartások szövegeit tartalmazták. a legkorábbi és legfontosabb forrás a Rig-Véda, amely himnuszgyűjtemény. Ismert még a Száma-véda, Jadsura-véda, Brahma-véda. a második 5 évszázad legfontosabb forrásai az eposzok, amelyek hősök, harcosok tetteit örökítik meg, ilyen a Mahábharata, és a Ramajana. A Mahabharata Bharata utódainak a háborújáról szól, két törzs közötti viszálykodást mutat be. A Ramajana Ráma herceg útját, Lanka elleni hadjáratáról szól. Kezdetben ezek is szájhagyomány útján terjedtek, később, az időszámítás után írták le őket. A Puránák vallási mondákat, mítoszokat, legendákat tartalmaztak. fontosak még a különböző szokásjoggyűjtemények: Dharma-sasztra, Manu-törvényei. Mese- és népi bölcsességgyűjtemény a Pancsatantra. A Pánini a szanszkrit nyelvtana.
Korszakolás: India történetében nem használható az európai értelemben vett korszakolás. Az árja uralom első évezredére kiterjedő időszakot védikus kornak nevezzük (kb.1500-500), mivel erről szólnak a védák. Ebben a korban még törzsi szervezetben éltek az árják. A második 5 évszázadot epikus kornak nevezzük, mert erről az eposzok szólnak. Ebben a korban alakult ki az állam.
India már az ókorban is a föld egyik legnépesebb területe volt. A 3. évezred kp-én már a földművelés a legfontosabb foglalkozás, főleg az Indus-völgyében. Itt alakult ki a legkorábbi városias civilizáció – nagy rendezett városok: Harappa, Mohendzso Daro. Összesen több mint 150 ilyen város létezett. A városokban szabályosan épített, széles utcák, emeletes, égetett téglás házak, csatornák és bronzszobrok voltak. Ezek a városok az i.e. 3. évezred végén a 2. évezred elején élték virágkorukat.
Ennek a kultúrának a megteremtői a dravidák voltak. Fejlett földműveléssel, állattenyésztéssel és kézműveléssel rendelkeztek. Eszközeiket bronzból készítették. Kereskedelmi kapcsolataikra a raktáraik és a Mezopotámiához hasonló pecséthengerek utalnak.
A 2. évezred végén lehanyatlott az Indus-völgyi civilizáció. 1400 k É-Ny-i irányból nomád ló- és szarvasmarha-tenyésztő indoeurópai törzsek árják nyomultak be Indiába és elsöpörték a korábbi civilizációt. Katonai fölényüket kihasználva, leigázták az őslakosságot, és a meghódítottaktól elkülönült uralkodó csoportot alkottak. Az árják fokozatosan áttértek a földművelésre. A rétegek közötti különbségek kezdtek jól kivehetőek lenni. Létrejött a sajátos indiai társadalom, a „varna-rendszer”.
A varna-rendszer szerint a társadalom öröklődően azonos foglalkozású és jogállású emberek szigorúan zárt közösségeire, az ún. varnákra osztódik.
A 4 varna: Brahma, Ksatrija, Vaisja, Sudra.
Az első 3 tagjai a „kétszer születettek”.
- brahmanák: a papság, a legfelsőbb varna tagjai. Feladatuk: a szertartások végzése, a himnuszok ismerete és éneklése, a szent szövegek könyv nélküli tudása. Életmódjukat szigorú szabályok határozták meg. A 2x születettek tagjai.
- ksatria: harcosok. 2x születettek. Feladatuk: a társadalmi rend védelme, de közülük kerültek ki a királyok is.
- vaisja: közrendűek. Feladatuk: ők foglalkoztak a földműveléssel, állattenyésztéssel, iparral, kereskedelemmel. 2x születettek.
- sudra: szolgák. ők végzik az alantasabb munkákat és szolgálják az első három varna tagjait.
A 4 varna után következtek a rendszeren kívüliek, a nem árja népesség, a páriák (érinthetetlenek). A leigázott őslakosság tagjai alkották ezt a csoportot.
Az I. évezred első fele az államok kialakulásának a kora. Egyre szorosabb lett a kapcsolat India és a Közel-Kelet, vmint Belső-Ázsia között, így a 6.sz-tól India történelmét is jobban ismerjük.
A királyt (rádzsa) kezdetben a népgyűlés választotta, amely fokozatosan átalakult a királyhoz közelálló előkelők gyűlésévé. Az idők folyamán a választást, az öröklés elve váltotta fel. A királyi hatalom erősödésével létrejöttek az állami tisztségek. A népet adóztatni kezdték, a katonai kíséretből állandó hadsereg lett. Harci szekereken harcoltak. A szabad harcosok alkották a gyalogságot.
A korai források 16 jelentős államról beszélnek az 5. sz-ban. Az államok többsége királyság, kisebb része arisztokratikus köztársaság. Az államok egyrészt folyamatosan harcoltak egymással, másrészt szoros kereskedelmi kapcsolatban álltak egymással.
Az állandó egymás elleni harcokban Kósala és Magadha állama emelkedett ki. Az 5. sz-ban Magadha legyőzte Kósalát, ezzel Észak-India legjelentősebb államává vált. Magadha megerősödése Bimbiszára uralkodása idején kezdődött és fia Adzsátasatru (493-461) alatt folytatódott. – külső támadások
6. sz. I. Dareiosz megszerezte Perzsia számára az Indus vidékét. A 4.sz-ban Nagy Sándor tört be seregével Indiába, de Pandzsáb elfoglalása után a serege visszafordulásra kényszerítette. Az elfoglalt területeken 2 satrapát hozott létre, de a helytartók uralma nem tartott sokáig. A 4. sz-ban új nagyhatalom alakult ki Indiában, a Maurja-dinasztia birodalma.
A hódítók elűzése után egy fiatal kalandor legyőzte a nandák utolsó királyát és magához ragadta Magadha trónját. Csandragupta Maurja ezután létrehozta az egész Észak-Indiát magában foglaló államát. Harcot folytatott a Seleukidákkal is, amelynek révén megszerezte Kelet-Afganisztánt, birodalma pedig kiterjedt a nyugati Kandahartól a Gangesz torkolatáig.
Utóda Bindisura kiterjesztette az ország határait, de halála után Csandragupta unokája Asóka a déli területeket is elfoglalta. Hadjáratot vezetett Kalingába. Áttért a buddhizmusra, de nem tette meg állami vallássá, de támogatásával fokozatosan elterjedt.
Halálával kezdődött a Maurja birodalom felbomlása. 185-ben az utolsó Maurja uralkodót egyik brahman hadvezére ölte meg, ő lett a Sunga-dinasztia első uralkodója.
Az északi területeken a mezőgazdaság dominált, aminek tovább fejlődését a vas egyre szélesebb körű felhasználása tette lehetővé. Tökéletesedett a kézműipar és fejlett volt a kereskedelem is. A társadalom alapját a faluközösségek alkották, de ismerték a rabszolgaság intézményét is. A rabszolgák eladósodott, elzálogosított szabadokból és hadifoglyokból tevődtek össze. Bányákban, építkezéseken, háztartásokban alkalmazták őket.
India észak-nyugati részén Asóka után a baktriai görögök átkeltek a Hindukuson és megvetették lábukat a Kabul-völgyben. A szkíták lerohanták az indo-görög királyságokat és elfoglalták Pandzsábot, az Indus-völgyét és virágzó királyságot hoztak létre. A részfejedelemségekre széthullott India egy részét az 1. sz. elején a masszagéták foglalták el és csak a 4. sz. elején sikerült a Gupta dinasztiának újra egyesíteni az országot.
India kultúrája, vallásai
A nomád árják az emberfeletti hatalom képzetét a természetfeletti erőkben látták: Ég, Nap, Hold. A megtelepedés után átvették a földművelő őslakosság isteneit. A hódítók és meghódítottak között osztálykülönbségek kialakulása után egyre nagyobb befolyásra tett szert a brahmanák (törvénytudók), akik a vallási szertatásokat irányították. A brahmanák alkotása a Véda-gyűjtemény is, ami a hindu vallás szentírása. Nézeteik szerint a világ örökkévaló és változtathatatlan, minden élőlénynek megvan az eleve megszabott helye, s ezt a rendet egyetlen lény sem lépheti át. E tanításokkal a brahmanizmus is hozzájárult a varna-rendszer megszilárdulásához. Elfogadhatóvá tételét szolgálta az átlényegülés tana, mely szerint minden ember újjászületik halála után, s ez az újjászületés ismétlődik. a jó v rossz tettek döntik el, hogy a következő életben magasabb rendű szellemként v emberként születik újjá. Kialakult az istenháromság is:
- Brahma: a világ teremtője, a lélekvándorlás irányítója
- Visnu: a világ fenntartója
- Síva: a megsemmisítő és újjáteremtő erő megszemélyesítője.
Az i.e. 4. sz-ban megjelenik a buddhizmus. A mondák szerint Sziddhártha Gautama (566-488) királyfi alapította a vallást. Miután elégedetlen volt luxuséletével, elhagyta a palotát és 6 évet aszkétisben töltött. elutasítván, hogy ez lenne az üdvözülés útja, 49 napos meditációba kezdett, és megvilágosodott és elérte a buddhaságot. (Buddha – megvilágosodott ember) Tanításait szóban hirdette, amiket első tanítványai jegyeztek le. Szerinte a szenvedés leküzdésének módja a vágy és törekvés elfojtása. A nirvána v megvilágosodás a középútként ismert helyes életvitellel érhető el.
Az adott körülmények között ez a varna-rendszer passzív elutasítása volt, de nem jelentette az az elleni harcot. A passzivitás, a javakról való lemondás, a belenyugvás vigaszt adott az embernek. A buddhizmus széles körű térhódítása Asóka uralkodásának idejére esik, aki maga is a vallás hívévé vált. A gyors terjedés idején a vallás 2 irányzatra szakadt: az egyik irányzat a teljes aszkézist hirdette, a másik szerint mindenki eljuthat a megvilágosodásra, aki elfogadja a tanítás alapelveit.
A hinduizmus a legsokoldalúbb vallás, amelyet a jelenkor ismer. Nem egyetlen személy alapította, hanem az évszázadok során mintegy önmagából jött létre. A vallásban különböző személyek próbáltak időnként rendet tenni: Ráma, Krisna, Sankara. Abból a sajátosságból, hogy a hinduizmus nem létrehozott, hanem egyszerűen „lett” vallás, erednek a jellemzői:
- nincsenek határozott alaptanai, dogmái
- nem követeli meg híveitől, h egy istenben higgyenek,
- nincsenek az életmódra vonatkozó általános előírásai
- nem fejt ki hittérítő tevékenységet
- nézeteik szerint a világegyetem rendezett egész, amely felett álló világtörvény (dharma) uralkodik.
- a varna-rendszert isteni eredetű intézménynek tartották
- a 4 varna a Purusának (őslény) testrészeiből alakult a papok a szájából, a harcosok a karjából, a dolgozók a lábszárából, a dolgozók a lábfejéből
India művészete
A művészet első maradványait az Indus-völgyi civilizáció korából tárták fel. (amulett-pecsétek). Az árják csak a 3. sz-ban tértek át a kő használatára. A Maurja korszak legfontosabb művészeti emlékei az Asóka-oszlopok, (fordított lótuszra emlékeztető harangon négy küllős kerék és négy királyi állat látható, a tetején négy oroszlán ül) amelyekre Asóka politikájával kapcsolatos proklamációkat véstek és Buddha életének állomáshelyein állították fel őket. Ekkor épültek a sztupák, a szentek ereklyéit őrző kőépítmények. A sztupa alakja a hegyet szimbolizálja. Vallási jellegű építmények a buddhista kolostorok, amelyek előzménye a sztupához tartozó csarnok. Kialakítottak barlagszentélyeket is, amelyek közül a legszebbek Adzsantában találhatók.
A matematikában ismerték a trigonometria alapjait, ők vezették be azokat a számjegyeket, amelyek ma is használatosak, de ismerték a számok helyiértékét is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése