Mikulás versek

Móra Ferenc: Mártonka levele

Aranyos nagyapó, 
Ákom-bákom-mákom, 
Szíveden kopogtat 
Kis unokád, Márton. 

Szíveden kopogtat 
Gyönge kis ujjával, 
Könnyeket pergető 
Nehéz bánatával. 

Mit ér, amit küldtél, 
A szép csengős szánkó? 
Az egész határban 
Régen nincsen már hó. 

Aranyos nagyapó, 
Ákom-bákom-mákom. 
Tudod-e, mire kér 
Kis unokád, Márton? 

Gyere el mihozzánk, 
Légy te a Télapó: 
Fehér szakálladból 
Hátha hull majd a hó. 

Hátha hull belőle 
Erdőre, mezőre, 
Hátha a tavasz még 
Visszaijed tőle. 

Borókás tetejű 
Kerek halom haván, 
Hátha repülhet még 
Csengve-bongva a szán. 

Gyere el, nagyapó, 
Ákom-bákom-mákom, 
Csókolom a kezed: 
kis unokád, Márton. 

---------------------------------------

Czeglédy Gabriella: Télapó az úton

Szarvas húzza szélsebesen
Télapóka szánkóját.
Száguld a nagy hómezőkön,
el is hagy már hét határt.

Ajándékok szépen, sorban
a hatalmas zsákokban.
Télapóka becsempészi
a cipőkbe suttyomban.

Sietős az útja nagyon,
rövid már az éjszaka.
Várja őt az ablakokban
még sok üres kis csizma.

--------------------------------

Hegyen, völgyön mély a hó

Hegyen, völgyön mély a hó -
lassan lépked Télapó.
Ősz szakállán dér rezeg,
Messzi földről érkezett.
Kampós botja imbolyog -
Puttonyába mit hozott?
Mindenféle földi jót:
Dundi diót, mogyorót.
Lassan lépked, mély a hó -
Siess jobban, Télapó!

Gazdag Erzsi: Hóember
Udvarunkon, ablak alatt
Álldogál egy fura alak
Hóból van a keze, lába,
Fehér hóból a ruhája,
Hóból annak mindene,
Szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
Feje búbján köcsögkalap.

Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben

Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető.

Weöres Sándor: Száncsengő

Éj-mélyből fölzengő
 Csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling
Tél öblén halkan ring.

Földobban két nagy ló
Kop-kop-kop - nyolc patkó.
Nyolc patkó - kop-kop-kop
Csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő
Csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling
Tél öblén halkan ring.

 

Zelk Zoltán: Hóember

Csillog a fákon a zúzmara,
ragyog, mint az ezüst,
s repül a sivalkodó szélben
akár a por, a füst.

Serényen dolgozik három gyerek:
fagyos kezeikkel
gyúrják a havat, mint agyagot,
készül a hóember.

Szénből, kavicsból kap szemeket,
hadd nézze: a világ
milyen fehér! S milyen szépek
az ezüst téli fák.

Osvát Erzsébet: Búcsúzik Télapó

Csomagol
Télapó,
Lejárt az ideje.
Tenger sok
a dolga,
kapkod, fő a feje.
Maradt egy kis
hó még,
jól becsomagolja:
 No, most már
indulok ?
Csendesen mormolja.
Messzire
kísérik
a szarkák, verebek.
Cserregik,
csipogják
 Télapó, ég veled!

Mentovics ÉVa: Indul a szán

Morcos felhő hinti pelyhét, 
estére már mély a hó.
Zúgó szélnek fittyet hányva 
útnak indul Télapó.

Suttognak a havas ágak, 
szikrát szór a sok patkó.
Ilyen hideg téli éjen 
kályha mellett volna jó.  

Télapónk csak nevet rajta, 
jól bírja a hideget.
Bejárja a fél világot, 
amíg más csak didereg.

Búcsút int a sok manónak…
indul a szán: hoppla-hó!
Csillagfényes, téli égen
szikrát vet a nyolc patkó.

LASSAN SÉTÁL 

Lassan sétál Télapóka,

tele van a puttonya.

Kiosztja az ajándékot,

s visszaül a szánkóba.

Rénszarvasok repítik Őt,

s kísérik a fellegek.

Jövőre majd újra eljön,

ha jók lesztek gyerekek.

Sarkady Sándor: Télapó

Hegyen, völgyön
Mély a hó,
Lassan lépked
Télapó.

Ősz szakállán
Dér rezeg,
Messzi földről
Érkezett.

Kampós botja
Imbolyog ?
Puttonyában
Mit hozott?

Mindenféle
Földi jót;
Dundi diót,
Mogyorót.

Lassan lépked,
Mély a hó ?
Siess jobban
Télapó!

Kedves öreg Télapóka!

Hetek óta várok rád!

Jó lenne, ha hoznál nekem

egy szép alvós babát!

Hosszú haja barna legyen,

szeme pedig sötétkék,

ruhácskája olyan csinos,

milyet sosem láttam még.

S ha már itt jársz, hohatnál még

kabátkát és kis sálat...

Te is tudod, hogy a babák hideg hóban megfáznak.

Reggel majd jól felöltözik,

s elkísér az oviba.

Ott majd megvár, s ebéd után

együtt szánkózunk haza.

Szepesi Attila: Télapó éneke

Hipp-hopp fut a szán,
siklik szaporán.
Dobrokol a havon
szélvész paripán.

Hejhó ügyesen
vágtat tüzesen,
húzza a teli szánt
fénylő hegyeken.

Hipp-hopp fut a szán
villám-paripán,
végtelen utakon
dobban szaporán.

-----------------------------

Mentovics Éva : Ismerek egy ősz apókát

Ismerek egy ősz apókát,
A szakála hófehér, 
Piroslik a ruha rajta,
nagy kabátja földig ér.

Hó-országban van a háza
ahol térdig ér a hó,
biztosan már kitaláltad,
ő a kedves Télapó.

Hamarosan eljön hozzád,
hogyha jó gyerek leszel,
s ablakodba tiszta csizmát,
kis cipőcskét kiteszel.

Som dere som dara

Som dere, som dara som vessző
Kikeleti pókokat ébresztő.
Pitteg a pattog a bekereki bokorág,
Heje-huja szélnak tél ad parolát.

Rezgő zizegő zabsarjú,
dombolaki dombon vakvarjú.
Károgat - kéreget,
keresi a kék eget,
A kereki keresztútnál somot szedeget.

Tanévnyitó versek II.

Hannes Hüttner: Megállok a magam lábán, azaz hányadán állok a világgal?

Sok mindent tudok, és mégis keveset,
s hogy végre a magam
lábára álljak,
nekivágok a világnak,
azaz legelőször
az iskolának.
Előbb a betűket tanulom sorjában,
és a számokat is,
hogy tudjam, mennyi az egy,
és mennyi a tíz.
Azután körülnézek,
hogy hol lakom,
s a dolgok mennyit érnek,
minek mi az ára, s milyen munka
után kerültek éppen
arra a pultra.
S így jutok - míg telnek az évek -
magam is oda, hogy munkába lépek,
könyvet nyomtatok vagy aratok,
vagy éppen tanítok, mondjuk, egy
iskolában,
előbb a betűket sorjában,
és a számokat is,
hogy mások is tudják,
mennyi az egy, és
mennyi a tíz.

/Ford.: Tarbay Ede/

------------------------------- 

Jelena Blaginyina: Őszi eső

Szakadj, zuhogj, zápor gyöngye,
szomjas föld göröngye vár,
a sok tudást épp így várja,
aki iskolába jár.

Ha kérdeznek, jól feleljünk,
tudni és figyelni kell -
Szakadj, zápor, suhogj zápor,
egy fűszál se bújjon el!

/Ford.: Weöres Sándor/

 -------------------------------------

Szalai Borbála: Utolérem a bátyámat!

Irigyeltem a bátyámat,
hogy már iskolás..
Neki bizony játszva megy az
írás-olvasás!
Gyönyörűség, hogyan írja
ő a betűket,
s hiába van sok belőlük,
tudja a nevüket.
Meséket is úgy olvas ő,
mint a vízfolyás...
Könnyű neki! Harmadikos!
Már nem óvodás...
No, de most, hogy elsős lettem
én is az idén,
megfogadtam: a bátyámat
utolérem én!

 -------------------------------------

Szalai Borbála: Betűország kincsei


Sok újdonsült
kisdiáknak
kitárul egy új világ:
titokzatos
Betűország
ma nyitja meg kapuját.
Csodálatos
ez az ország,
gazdagsága rengeteg
minden betű
kincset érő
titkokat is rejteget.
S aki egyszer
megismeri
mind a betűk titkait -
magáénak
tekintheti
Betűország kincseit.

 ----------------------------------

Szalai Borbála: Helyesírás versben


Tudjátok-e,
Icu, Samu,
mely szó végén
rövid az u ?

Én e szókat
összeszedtem,
s felsorolom
őket versben.

***

Szürke az ég,
mint a h a m u,
fészkén ül már
gólya, d a r u.
Hazafelé
baktat P i t y u,
húzza vállát
két nagy b a t y u.
Az egyikben
fura á r u:
bábszínházhoz
sok-sok b á b u.
A másikban:
drót, szeg, g y a l u -
épp ezekre
vár most a p u.

Nincsen messze
már a f a l u,
látszik a sok
rácsos k a p u.
A kapuban
ott áll a n y u:
figyeli, hogy
jön-e P i t y u...
Szürke az ég,
mint a h a m u,
elszenderül
gólya, d a r u...
S ha bezárul
minden z s a l u -
elalszik az
egész f a l u...

 ----------------------------------------

Szalai Borbála: Tiki-taki vekker

Ágyam mellett
kicsi óra -
tiki-taki vekker.
Tavaly ősztől
harsány hangja
költögetett reggel.

Csörgött-börgött,
úgy űzte el
szememből az álmot,
jól tudta, hogy
elsős lettem,
iskolába járok...


Mostanában
reggelente
hallgat a kis óra:
itt van a nyár,
elengedtem
nagyvakációra.

Hadd pihenjen!
Megérdemli
az éber kis vekker!
Szeptemberig
velem együtt
lustálkodhat reggel!

 ---------------------------------------

Majtényi Erik: Számtanirka

Kockás az irkám:
számtanirka:
felét már sok-sok
szám tarkítja,
másik felét is
mind teleírom,
megférnek szépen a
kockás papíron.

Egyesnek, négyesnek
szilárd a lába,
kettesnek, hármasnak
hajlott a háta,
tátong a nulla,
az ötös: horgas,
perecet árul
sok kicsi nyolcas.

A nehezének
most nekikezdek,
s ha megtanultam
az egyszeregyet,
mind összeáll a
számsor és oszlop,
osztok és szorzok,
szorzok és osztok.

 ------------------------------------

Tamkó Sirató Károly: Szeptember

Szilvaszedés...Szőlő-szüret!
Kigyúltak a pásztortüzek.
Nyit a Tudás Kapuja:
kezdődik az iskola!

------------------------------

 K. László Szilvia: Tarisznyába való vers

Lehet szegény, aki gazdag,
s lehet gazdag a szegény,
csak az fontos, milyen kincs ül
bent, a szíved rejtekén.
Ha megtanulsz mosolyogni,
észreveszed, ami szép,
rádöbbensz majd, amit te adsz,
mások azt nyújtják feléd.
Gyűjts magadnak igazgyöngyöt,
rakj el minden szép mesét,
ne hagyd, hogy a kedved rontsa
buta, bántó, rossz beszéd!
Ülj le néhány gondolattal,
hallgasd, hogyan hegedül,
mert ha veled van a fejed,
soha nem vagy egyedül!

---------------------------------------------------

Létay Lajos: Mit akar a ceruza?

Az asztalon új ceruza
meghegyezve szépen
lássuk vajon hogyan ír,
hogyan áll a kézben? 

Megmarkolja Palika,
nekiesik Péter,
de lám csak, a ceruza
botorkál, szökdécsel. 

Erre húznák - arra megy,
csúszkál jobbra - balra,
irkapapírról lelép
s karcol az asztalra. 

Mit akar e ceruza?
Vesszőt, cukrot vár-e?
Miért nem ír betűket,
mint a Marikáé? 

Nem tud - mondja Palkó,
még újra kipróbálja.
Nem baj, ő is jön velünk
ősszel iskolába.

  --------------------------------------

Vesztergom Andrea: HÁT HAJRÁ, ÚJ TANÉV

 Itt állunk most újra, diáktársak, együtt.

Kézenfogva kísér a nyár íze még.

Szünetünk véghez ért, a szeptembert köszöntjük,

Kíváncsian állunk elé: hát hajrá, új tanév!

Tanároknak százai készen állnak újra hát,

Szárnyuk alá kerül megint a sok csintalan diák,

Lehet furcsa, mégis így van: vártam már az iskolát,

S érzem az új tankönyveknek komoly, tudás-illatát.

A régi arcok ismerősen mosolyognak vissza,

Minden megváltoztunk — felnőttünk egy kissé.

A sok-sok kis diáktárs egymást is tanítja:

Hogyan tegyük együtt a kötelezőt széppé!

Feljebb lépünk mától… tanárok s diákok!

Tudás-szerző csatánk most veszi kezdetét,

Büszkén szembenézek s várakozva állok:

Biztassuk csak bátran: hát hajrá, új tanév!.

-----------------------------------------------------

Matos Maja: Elsős leszek

Elsős leszek

Akár hiszed, akár nem,

Nagyon jó az én kedvem.

Tudod minek örülök?

Iskolába kerülök.

 Szép volt a nyár, szép nagyon,

Sütkéreztem a napon.

 Játszottam és ugráltam,

 Szaladgáltam, bringáztam.

 Halacskákkal versengve,

 Úszkáltam a tengerbe,

Homokváram összedűlt,

A sárkányom elrepült.

Nincs már minek maradnom,

 Van helyette más dolgom.

Nagy vagyok már iskolás,

Kezdődjön a tanítás!

--------------------------------------------------

Gazdag Erzsi: Ákombákom hadsereg

Ákombákom, de bánom,

táncol az én írásom.

Nézd az i hogy imbolyog!

f betűm is tántorog.

Forog a g, penderül.

De ostoba hadsereg,

ez a betűrengeteg!

Parancsomat megveti,

nyelvét rám öltögeti.

Ákombákom hadsereg,

elbánok én teveled!

-----------------------------------

Reggel rám köszönt

Reggel rám köszönt a fecske:
„Hova mész, te gyerekecske?”
Mondom neki: „Hallod, fecske,
Nem vagyok már gyerekecske,
Fejszém vágtam kemény fába,
Sietek az iskolába.
Iskolás lesz majd belőlem,

Sokat tanulhatsz majd tőlem!

............................................ 

 Tasnády Varga Éva: Szól a csengő

Szól a csengő, tiszta hangon,
Gyertek, gyertek, gyerekek!
Vár a pad, és vár a tábla,
táskát tartson kezetek!

Szép a táska, bőre sárga,
benne a sok könyv, füzet,
sarokban a cserépkályha,
télen ad majd jó tüzet.

Szól a csengő, gyertek, gyertek!
Jöjjetek kicsik, nagyok!
Iskolánknak kapujából,
még egy nagyot kongatok.

-------------------------------------------

Tikk – takk, tikk – takk, az óra hív,
tikk – takk, tikk – takk, dobog a szív!
Takk – takk, tikk – takk a kis Jani
még a kávéját sem issza ki.
- A toll, a ceruza
megvan-e anyuka?
- A táska vár, a táska kész,
indulhatunk már kis vitéz.
Ezt anya mondja s mosolyog,
s mosolyognak a házsorok,
az utca és az utcakő,
s Jani lábán az új cipő!
És mosolyog az iskola
Janira fénylik mosolya.
Ablakszeme oly ragyogó
S hívogat, mint a nyári tó!

-----------------------------

Szeptember, szeptember
sok – sok apró kis ember
indul első nagy útjára,
édesanyja bánatára.

Segítsd őket szeptember!
Sok – sok apró kis ember
meg ne fázzon, meg ne ázzon,
iskolába eltaláljon.

--------------------

Hatévesek lettünk

Egyesztendős voltam,
épp hogy elindultam.
Aztán kettő lettem,
épp megszülettem.
Három évet éltem.
Én voltam? Nem értem,
Négyesztendős múltam,
S nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
Nem volt bennem ötlet.
De most hatéves vagyok és
Okos vagyok nagyon — nagyon.
Így azt hiszem, ezt a kort már
soha — soha el nem hagyom.

--------------------------------------------

Három egész napon át
Bújtam erdő vadonát,
Gomba-mezőt, szikla-tetőt bejártam.
Három egész napon át
Faragtam egy furulyát,
Vadrózsából tündérsípot csináltam.

Búcsúzóul szaporán
Megfújom a furulyám,
Elmegyek én árkon-bokron,sövényen.
Árkon át és bokron át
Elhagyom az óvodát,
Tanulok az iskolában serényen.

-------------------------------------------------

Hívogat az iskola
Kapuját kitárja
Kispajtásom gyere hát,
Menjünk iskolába.

Jó barátunk lesz a könyv
És a falitábla
Kispajtásom gyere hát,
Menjünk iskolába

Számolunk és olvasunk
Vidám nóta járja
Kispajtásom, gyere hát
Menjünk iskolába.

------------------------------------------------

 Donkó László: Elsős leszek
Kopogtat a vadgesztenye,
Vége van a nyárnak.
Anyu mondja: Ideje, hogy
Az isibe járjak!
Kinőttem az ovit, igaz,
Nagy legényke lettem,
S a csengettyűs iskolába
Megyek szeptemberben.
Elsős leszek, vár az osztály,
Számológép, tábla,
Eszes Péter, János vitéz
Hív az iskolába.
Aranyos tanító néni
Kézen fog, ne féljek,
Esztendőre a suliba
Várlak én is téged!

---------------------------------------------

    

 Kérelem

Amikor a kisiskolás

elindul az útján,
megkérjük, hogy mosolyogjon
mindenki az utcán.
Jobbra, balra, ha tekinget,
nevessenek rája,
had mehessen jókedvűen
ő az iskolába!

------------------------------------  

   Ketten megyünk

  Mentem kelő nappal szemben,
mesebeli kislegény,
A dér korai gyöngyszemei
szikráztak a kert gyepén.
Mentem a vasútállomásra,
vár a vonat, az iskola,
Még nem tudtam: e vándorútnak
vége nem lesz talán soha.
A dombtetőről visszanéztem.
- A szél kifújta ingemet -
s láttam: anyám a kapuban áll,
s kendőjével integet.
Az évek jönnek, elsuhannak,
hó hull, nap süt, zúg a szél,
örökké lobog az a kendő,
s ketten megyünk, anyám kísér.

    --------------------------------------------------------

  Nemsokára itt az ősz

Nemsokára itt az ősz,
Barna levél kergetőz.
Utcahosszat nagy a lárma,
Pajtik mennek iskolába.

     Nem baj, hogy elmúlt a nyár,
Minket az iskola vár.
Új pad, új könyv, irka, táska,
Jóbarát lesz nemsokára.

Versek október 23-ra IV.

 

Jáger László

A lyukas zászló

Nem tépett rongydarab, még csak nem is szakadt
vágta kés és olló, mi kezünkbe akadt
a fényes selyemből azt a gyűlölt jelet
elégetve vele mindazt, amit jelent

Október vége volt, tündöklő szép napok
de jöttek novemberek, velük az árulók
a jeltelen sírok hősöket rejtenek
kivégeztek riadt, még csak gyermekeket

Nyálból, szolgaságból épült egy palota
hazugság ajtaja, hazugság ablaka
lakta a gyávaság, hű lakájok sora
midőn összeomlott, egy sem volt alatta

és új hatalom nőtt, rothadó gyökere
butaság, hitványság ősi szövevénye
a nép nevében szól, csak magára gondol
nincs hová bujdosnánk e megromlott honból

Pongrátz Ödön halott, sok ávós itt maradt
él a zsarnokságról illyési gondolat
csinosítjuk szívünk, várván remélt jelet
mikor majd október szabadságot jelent

Versek október 23-ra III.

-------------------------------------------------

Bálvány





Nem szólsz semmit,

Te csak dolgozol.

Csendben maradsz,

De - gondolkodol.

Magadban szólsz,

A Janus arcú joggal.

Te nem mondod,

De számolsz a jobbal.

Te hallgatsz, mert

Élni kell - e Földön.

Szállva, lebegve,

Vagy kemény göröngyön.

Te nem szólsz semmit,

De számolod a percet,

Míg jő az Idő

És eljő a merszed.

-Nem szólsz semmit,

Csak ledöntöd a BÁLVÁNYT és

Egünkre fested

A Színes Szivárványt!

-----------------------

Bagdad (részlet)

Ha benne vagy a szélviharban Ki nem szakíthatod magad,

Csak néhány kiváltságos lehet,

Ki erős és szemben halad.



Istenünk! Adj újabb erőt!

Szembeszállhassunk újabb vésszel,

A szörnyűséges háborúval,

A szörnyűséges szenvedéssel!



Istenünk! Adj újabb erőt!

Nagyobb erővel szálljunk szembe,

Az önkénnyel és békét vigyünk,

Az ismétlődő történelembe!



Istenünk! Adjál új erőt!

Mutasd! Mindig van béke-út!

Törjél szét minden, minden fegyvert,

Győzzük le végleg a háborút!
----------------------

1956, te csillag




A terrible beauty is born.

(Yeats)






Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó


és szenvedés; mégis, mikor átvágtam


a Hősök terén, mosolyognom kellett,


mert nem állt szobor többé a csizmában; –





csütörtök: lázrózsák mindenki arcán.


Földváry már kedd este elesett


a Rókus előtt. Szemközt, az iskola


padlásán felfegyverzett gyerekek; –





péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.


Az ütegek torkolattüzeit


nézem éjjel és borzongok: a szörnyű


szépség most nálunk is megszületik; –





hat nap: a kénezett arcú halottak


apró csokorral mellükön, a járdán


(Köztársaság tér), röplapok, szorongás,


szemem előtt kis, tétova szivárvány; –





ölelkezés az Írószövetségben:


csomagolnak és indulnak haza;


feltépett sínek, utcák és fölöttünk


a szabadság liliom-illata; –





ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,


és ötvenhat: egyszer minden száz évben


talpra állunk kínzóink ellen. Bármi


következik, boldogság, hogy megértem; –





és újra péntek: a Dunánál állunk,


a nap áttör ködön, füstön. Talán


sikerül minden s az alkonyat bíbor


brokátja Zsuzska lenszőke haján;–





és szombat: hajnalban csupa reménység,


de estefelé: nyakunkon a kés.


A keleti szemhatár mögött mocskos


felhők, nyugatról álszent röfögés; –





mentünk a kétszázezerrel: nem bírok


újabb börtönt, s ha nem is jött velem:


Árpád óta bennem lakik az ország,


minden völgyét meg dombját ösmerem; –





a Bach-huszárok tankban tértek vissza:


eddig sem ápolt, s ha más föld takar,


mit számít az? és mit, hogy fiam majd


Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?





Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán


az ifjúságtól mind visszakapom,


és otthon, a sötét előszobákban


kabátom még ott lóg a fogason –





ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,


nem múlt vagy nékem, nem történelem,


de húsom-vérem, lényem egy darabja,


szívem, gerincem – kijöttél velem





az irgalmatlan mindenségbe, hol a


Semmi vize zubog a híd alatt


és korlát nincs sehol sem – életemnek


te adtál értelmet, vad álmokat





éjjelre és kedvet a szenvedéshez


s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,


ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,


s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; –





ezerkilencszázötvenhat, te csillag,


oly könnyű volt a nehéz út veled!


Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,


ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.

Képes Géza: Tank parádé
(musical feldolgozás szövege)















Ezt hallod éjszaka is, ezt hallod egész nap
Zúgnak, dübörögnek a tankok előre szegzett ágyúkkal
Két oldalt szegzett géppuskákkal vonulnak, vonulnak
Megsüketítenek bennünket, kirázzák agyunkat
De ez a szakadatlan, szörnyű zúgás nem rémit, 
legfeljebb felbőszít vagy untat.

Tank parádé, mondják keserűen a járókelők.
Még szerencse, hogy nem tengerparton élünk,
Különben flottaparádéban lenne részünk.

Fasiszta felkelés, ellenforradalom,
Ezt harsogja az árnyékkormány, s a megszálló hatalom,
De a mi fülünkbe ezt a szót dübörgik a tankok: forradalom.

Felkelt ez a nép, mert élni akart,
Letépte szeméről a kötést, szívéről a jégbilincset,
Leverte lábáról a béklyót, mit ráraktak a gyarmatosítók,
Hogy legelésszen békén, míg ők elisszák tejét, s lenyírják a gyapját.

A hernyótalpak fővárosunk kövezetét kiharapják,
De a lakosság, a nép nem lát semmi rémületes,
A mozgó acélfalakban, ágyúkban, gépfegyverekben.

Vonulnak a tankok, reszketnek a házak, de az emberek nem!
Vonulnak a tankok, reszketnek a házak, de az emberek nem!

Fasiszta felkelés, ellenforradalom,
Ezt dadogja az árnyékkormány, s a megszálló hatalom,
De a mi fülünkbe ezt a szót dübörgik a tankok: forradalom.

A hernyótalpak fővárosunk kövezetét kiharapják,
De a lakosság, a nép nem lát semmi rémületes,
A mozgó acélfalakban, ágyúkban, gépfegyverekben.

Vonulnak a tankok, reszketnek a házak, de az emberek nem!
Vonulnak a tankok, reszketnek a házak, de az emberek nem!
Vonulnak a tankok, reszketnek a házak, de az emberek nem!
Vonulnak a tankok, reszketnek a házak, de az emberek nem!

Versek október 23-ra II.

 Tizenöt-húszéves halottak

Kiontott véreim!
Támadó tűz voltunk,
hűs halottak lettünk.
Hajnalló hitünkről
fegyverforgó kézzel
tanúságot tettünk.
    Gyermeki karunkba
    ereje gyülemlett
    forró férfikornak,
    csillagos oldalú,
    tűzokádó tankok
    felnőtté típortak.
        Gólyaverte testünk
        lankadó lankái
        hol anyaggá hülnek,
        gránátot markoló,
        kimarjult karjaink
        jéggé merevülnek.
            Sebeink nyitottak,
            nyirkos kövön fekszünk,
            mostmár nem verekszünk.
            Égő, túlvilági
            benzenes palackok
            lángjánál melegszünk.

 ---------------------------------------------------

Hajdú Levente

Kiáltvány

Ébredj fel végre, nemzetem, ha sors bősz átka sújt,
Rabláncodat szakítsd ma el, ha meggyötört a múlt!
Hazádat védd és megbecsüld, mert oly nagy volt az ár,
Mit hoztak érted őseid - vérük égbe kiált!

Ha élted is kell áldoznod, áldozd büszkén, magyar,
S nevedet a földbe s égre véreddel írd be majd!
S a cél, mely eddig éltetett, éljen hát most tovább,
Jövendő büszke századok zengjék diadalát!

Itt szült a gyilkos indulat sok értelmetlen csatát,
S a harcban elesettekért itt mondtak száz imát.
E nemzet védte lelkesen s vakmerőn e hazát,
s ostromló ütközet után kitűzte zászlaját.

Itt haltak népünk nagyjai hős vértanúhalált,
S a bitón - várva sorsukat - éltették a hazát.
Megvívta forradalmait ez elszánt kis sereg,
S mert nagy volt ellen s túlerő, nem mindig győzhetett.

De bátor az, ki halni mer, s hazájáért teszi,
Panasz nélkül fogadja el, mit sorsa nyújt neki.
S a csatazaj ha elcsitult s a béke feldereng,
E népnek harci tetteit regélik ezredek.

Kit annyi vész és kínteher megtörni nem tudott,
Kinek vígság és jó kedély csak oly ritkán jutott.
S aki békében élni vágy annyi viszály között -
Terjeszd ki hát védőkezed, Uram, feje fölött!

Ébredj fel, kérlek, nemzetem, ha sors bősz átka sújt,
S e szót: Szent Világszabadság - örökre megtanuld!
Hazádat védd és megbecsüld, hisz oly nagy volt az ár,
Mit hoztak érted őseid - vérük égbe kiált!...

------------------------------------------------------

Bátor Szabolcs: Ötvenhat

Ötvenhat:
Borongós sötét nap s mégis dicső,
a fényben villan ezernyi puskacső,
a villámok fényében tankok robognak,
házak falán lövések ezrei kopognak.
Az utcákat sikolyok s a sírás tölti be,
halott apának fegyvere gyermeke kezében.
Anyák a téren sorban jövőjükért küzdenek,
hogy boldog sora legyen apró gyermeküknek.
Így telt el ez a nap s sok vér folyt,
de ez a küzdelem mégsem hiábavaló volt.
Hisz ha mégis hiábavaló lett volna,
ma nem boldogan élnénk, hanem szolgasorban.
Dicső fényes év s dicső hétköznap,
így múlt el réges-régen ötvenhat.
Ötvenhat huszonharmadik napja
magyaroknak egyik fényes csillaga.

------------------------------------------

Antóni Sándor

1956 Emlékezzünk

Emlékezzünk, hisz van mire emlékeznünk.
Sok ezer honfitársunkra, kiket elvesztettünk.
Forradalom volt, azt elmondhatjuk ma már.
Közös sírjuk fölött egy kopjafa áll.
Emlékezzünk rájuk, a bátor ifjakra,
Kik életüket adták a Magyar forradalomban.

Ezerkilencszázötvenhat ködös őszén,
Történelmet ír a magyar nép a hősök vérén.
Sok családban hagytak fájdalmat és bánatot.
Tudjuk nem ezt akarták, csak egy szabad országot.
Magyarok voltak ők, kik szerették a hazát,
Munkások, tanulók és egyetemisták.

Sok ezer becsületes magyar.
Csak igazságot és szabadságot akart.
Közülük sokat vittek bitófára,
Ez volt akkor a pufajkások kormánya.
Felejteni ezt lehetetlen volna,
Ötvenkét év távlata mind ezt igazolja.

Sok ifjú és talpig Magyarok,
Kiknek vére áztatta a pesti aszfaltot.
Nagy árat fizettünk a szabadságért,
Sok ezren adták életüket a hazáért.
Kilencszázötvenhat október hónapja,
Tisztességgel emlékezzünk bátor fiainkra.

Ötvenkét éve történt, elmúltak az évek,
De hőseink szívünkben örökké élnek.
Ne fogjon fegyvert soha a Magyar a Magyarra,
Sokat szenvedett nemzetünk ezt akarja.
De legyünk éberek és figyelmesek,
Ezek még egyszer meg ne történhessenek.

Emlékezzünk rájuk és soha ne felejtsék,
Ifjú életüket derékba törték.
Sok ifjú és családapa,
Kiket szülő, testvér, feleség,
gyermek soha nem láthatja.
Hajtsunk fejet némán és gondoljunk rájuk,
Egy percnyi csendet, mit emlékükre szánunk.