Téli versek

Csanádi Imre: Doromboló

 

Fagy kinn, fagy,

hó van nagy

most ideje,

most fagyjon,

akár bele -

szakadjon.

Csak a kályha mormoljon,

vén cirmos doromboljon:

elnyugszunk

esténként

édesanyánk

meséjén.

 

Tarbay Ede: Szállingó

Puha hó,

szállingó,

ezüst-szőrű kiscsikó,

nevetés a csengője,

gyertyafény a gyeplője,

jégsörényes, szeme szikra,

csillagot rúg víg patkója,

puha hó,

szállingó,

ezüst-szőrű kiscsikó. 

 

Drégely László: Tél

Varjú csapat

Száll az égen

Itt a tél.

Hó borítja

Hegyek csúcsát,

Fúj a szél

Barna medve

Barlangjában

Alszik már,

Megnézheti,

Aki éppen

Arra jár.

 

Csukás István: Hideg szél fúj

Hideg szél fúj, hogy az ember

majd megdermed.

Kinek jó ez? Csak a kövér

hóembernek!

 

Szeme szénből, az orra meg

paprikából,

lába nincs, de minek is, ha

úgysem táncol?

 

Ütött-kopott rossz fazék a

tökfedője,

megbecsüli, hiszen jó lesz

még jövőre:

 

seprűnyél a nagyvilági

sétapálca,

el is mehetne, ha tudna

vele bálba.

 

Ilyen ő az udvarunkon

nagy gavallér,

bár rajta csak ujjal rajzolt

az inggallér,

 

Mégse fázik, mikor minden

majd megdermed,

el is mennék, ha lehetne,

hóembernek! 

 

Tordon Ákos: Hóember mondóka

Nincs szakálla, kender,

hiszen csak hóember,

de van: vaskalapja

s néhány havas napja...

Nincs szakálla, kender,

hiszen csak hóember,

de van seprőnyele,

mit csináljon vele?!...

Nincs szakálla, kender,

hiszen csak hóember,

de van: répaorra,

madár száll rá sorra...

Nincs szakálla, kender,

hiszen csak hóember,

de van: szép szén szeme,

azzal kacsint bele

a havas világba,

hátha kinő hamar

kenderkóc szakálla.